Rózsa Virág húsvéthétfőre hirdetett nagyszabású közterület-takarítást, és százhúsznál is többen csatlakoztak a kezdeményezéséhez.
Rózsa Virág a szemétszedési akciót megelőzően is nap mint nap magányosan vívta természetvédő küzdelmét: gumikesztyűt húzva, zsákokkal felszerelkezve a koronavírus alatt is járta Balatonszemes partvidékét, hogy a tó környékét megtisztítsa az oda nem illő dolgoktól – számolt be róla az Index.
Az önkéntesekkel – szigorúan betartva a járványügyi szabályokat – mintegy 8 kilométer hosszú szakaszon tisztították meg Balatonszemes vízpartját a hulladékoktól.
A 300 kg hulladékot összegyűjtése nem volt kis feladat, ugyanis nádasokba, kövek közé kellett bujkálniuk az önkéntes szemétszedőknek, ahonnan nem volt egyszerű kiszedni az eldobált hulladékot.
„Jó volt látni, hogy szinte minden korosztályból részt vettek az eseményen, és nagyon lelkesek voltak az önkéntesek” - írta az akciót szerevező diáklány a Facebookon.
A felhasznált képekért köszönet Lívia Simonnak.
A balatonszemesi önkéntes szemétszedés képekben: