Fagypont közelébe hűtötte a hidegfront a levegőt, a front csapadékzónájában havazás vette kezdetét a kedd hajnali órákban. A legtöbb helyen legfeljebb 1-2 centi esett, de északkeleten és délnyugaton is kifehérdett a táj.
A legnagyobb mennyiség észlelőink mérései alapján a Szentgotthárdon mért 7 centiméter.
Keddre erős, viharos északnyugati széllel, esővel, havas esővel, havazással megérkezett a hidegfront. Napközben fokozatosan csökken a csapadék, délután délkeleten számíthatunk még kisebb esőre, északnyugaton pedig egy-egy futó záporra, hózáporra. Késő délután északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Élénk, erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Napközben mindössze 4-9 fokot mérhetünk, majd gyors lehűlésre számíthatunk.
Szerdán a napos-gomolyfelhős időben több tájegységünkön is kialakulhat elszórtan átmenetileg futó zápor, hózápor, néhol akár az ég is megdörrenhet. Erős, helyenként viharos lesz a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban -7, 0, délután 3-9 fok között alakul a hőmérséklet - írta az Időkép.
Borítókép: pixabay.com/ TomaszProszek