Videóban álltak ki az oltás fontossága mellett az ellenzéki összefogásban részvevő pártok – a Momentum, az LMP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az MSZP – vezetői – számolt be róla az ugytudjuk.hu.
Az is elhagzik a videóban, miért az Orbán-kormány felelőssége szerintük az, hogy immár több mint 20 ezer magyar halt meg a koronavírus-járvány következtében.
„Az ellenzéki pártszövetség álláspontja egyértelmű: az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, és visszakapjuk az életünket. Minden magyar, aki jelentkezik, kaphassa meg a védőoltást!” - mondják.
Emellett arról is beszéltek, hogy miért Orbán felelőssége, hogy az elmúlt héten Magyarországon csúcson járt a halálozás. Ennek az ellenzék szerint oka az, hogy a 2010 óta hatalmon lévő Fidesz elhanyagolta az egészségügyet, nem volt önálló egészségügyi minisztérium.
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke pedig arról beszélt, mennyi mindenre tudott a járvány kezelése helyett költeni az Orbán-kormány a vadászkiállítástól az alapítványokig, amelyekbe még a 2022-es választás előtt kiszervezik a közvagyon egy jelentős részét.
„Orbán hiába próbálja újabb hazugságkampánnyal az ellenzékre kenni a felelősséget. A valóságban a teljes felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány hibás döntései és felelőtlen mulasztásai miatt jutottunk oda, hogy mára már naponta több száz honfitársunk esik áldozatul a járványnak, és hogy a koronavírus következtében elhunytak összlétszáma átlépte a húszezer főt” – áll a posztban.
„Arra kérünk mindenkit, éljen a védőoltás adta lehetőséggel. Mi is beoltatjuk magukat!” – zárul az írás.
AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS VIDEÓJÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG.
Borítókép: ugytudjuk.hu