Ferenc pápa méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől, és elítélte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, abban a beszédében, amelyet a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott el a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
A pápa arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a vírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, mert – mint mondta – őket még inkább sújtja a járvány – írta az MTI.
A járványügyi korlátozások miatt a misén mindössze kétszázan vehettek részt, normális körülmények között a húsvéti szertartást a Szent Péter-téren tartják több ezer hívő előtt.
A beszéd után a katolikus egyházfő elmondta a Rómának és a világnak szóló hagyományos Urbi et Orbi áldását.
Borítókép: Anett Klingner pixabay.com