A 2019-es módosítás három területet érintett:
- "A kötelező óvodába járás alól 5 éves kor helyett 4 éves kortól nem lehetett semmilyen módon felmentést kapni;
- kötelezővé tették a 6 éves kori iskolakezdést, és csak nagyon nehezen lehet elérni, hogy a szülők által iskolaéretlennek tartott gyereknek lehetősége legyen még egy évig óvodába járni;
- megszüntették a magántanulóságot, és helyébe az egyéni munkarend lépett, aminek az engedélyezését rendkívül szűk keretek közé szorították."
A TASZ alkotmánybírósághoz fordult, hiszen véleményük szerint a módosítások alkotmányellenesek voltak. Érvelésük kiindulópontja, hogy kinek van elsődleges döntési joga a gyermeknevelésben.
- Ha a szülőnek, akkor az állam csak akkor avatkozhat be, ha a gyermek érdekei sérülnek.
- Ha az állam, akkor pedig a szülőnek kell bizonyítania, hogy amit ő akar, az jobb a saját gyermeknek, mint az állami szabályozás.
Az alkotmánybíróság kimondta, hogy a szülők neveléshez való joga az elsődleges mindaddig, míg az összhangban áll a gyermek mindenek felett álló érdekével.
Hogyan érinti a konkrét szabályozásokat ez a döntés?
- "A 4 éves kori kötelező óvodáztatással kapcsolatos rendelkezést június 30-ig meg kell semmisíteni. Azt is kimondták, hogy csak akkor lehet felülírni a szülő döntését arról, hogy gyereke öt éves koráig mentesüljön az óvodalátogatás alól, ha ez bizonyíthatóan nem szolgálná a gyerek érdekét.
- A 6 éves kori kötelező iskolakezdéssel kapcsolatban az volt a probléma, hogy ha szülő elmulasztja idejében benyújtani az iskolakezdés halasztása iránti kérelmet, akkor az eddigi szabályozás szerint olyan gyerek is iskolába kényszerülhetett, aki még nyilvánvalóan nem iskolaérett. A döntés alapján június 30-ig olyan szabályt kell alkotni, amely lehetővé teszi azt, hogy ilyenkor is megoldható legyen az iskolakezdés elhalasztása.
- Végül az egyéni munkarenddel kapcsolatban is fontos döntést hozott az Alkotmánybíróság. Kimondta, hogy az egyéni munkarend iránti kérelem elbírálása során figyelembe kell venni a szülők nyilatkozatát és nem csak a szakértői véleményeket. A felmentést engedélyező szerv pedig a kérelmet csak akkor utasíthatja el, ha megállapítható, hogy ez szolgálja a gyerek mindenek felett álló érdekét. Tehát, amíg eddig a szülőnek kellett bizonyítania azt, hogy a gyerekének jobb lesz otthonról tanulni, most a kérelem csak akkor utasítható el, ha bebizonyosodik, hogy a szülő állítása ellenére a gyereknek nem érdeke az otthontanulás."
A szeptemberi iskolakezdést jelen állás szerint még nem fogják érinteni a módosítások. A TASZ-hoz eljutott Oktatási Hivataltól származó állásfoglalás szerint egyelőre a régi szabályok szerint indul a tanév. A jogalkotó bármikor dönthet úgy, hogy ezt felülírja és mégis alkalmazható lesz szeptembertől a változás.
Fontos határidők:
- A 6 éves kori kötelező iskolakezdés alóli felmentés kérelmezésének határideje január 15. volt,
- a kötelező óvodalátogatás alóli felmentésé május 25.,
- az egyéni munkarend iránti kérelemé pedig június 15
UPDATE: Nem törlik el a 6 éves kori iskolakezdésre vonatkozó törvényt, csupán módosítják azt az Alkotmánybíróság ítéletének megfelelően. Időközben a kormányzat már be is nyújtotta a módosítást - jelezte egy kedves olvasónk, Miklós György, a Szülői Hang Közsség nevében.
Annyi fog változni, hogy a szülő mellett a gyermekvédelem is beadhatja a a tankötelezettség halasztása iránti kérelmet, valamint január 15-ről január 18-ra módosítják a határidőt, az eljárás határidejét 60 napról 50 napra rövidítik. A témában hamarosan közlünk egy új írást, az észrevételt köszönjük.