"Utolsó nagy erőfeszítésre van szükségünk, ezért mindenkit arra kérnek, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsák be" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a következő napok nyitási menetrendjét.
Megerősítette a már korábban elhangzottakat: nyitásra akkor lehet mód, ha a beadott első oltások száma meghaladta a 2,5 milliót. Hozzátette: Ez húsvét hétfőt követő néhány napon belül megtörténik.
Ezt követően:
- a kijárási tilalom este tíz órára módosul,
- az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek nyitva,
- valamennyi bolt kinyithat, de 10 négyzetméterekenként csak egy vásárló tartózkodhat a helyiségben,
- a szolgáltatások terén a március 8-a előtti szabályokra térünk vissza,
- az iskolák április 19-én nyitnak, végül
- április 1-jétől megkezdődik a tanárok oltása, ezzel bő egy hét alatt végeznek is.
Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy a korlátozások feloldása semmi mástól nem függ, mint attól, hogy mikor lesz-e elegendő vakcina. Április-májusban 1,5-szer annyi embert tudnak majd beoltani, mint eddig. Sokmilliós tételről beszélünk - mondta a kormányfő, aki megerősítette: Azonnali újranyitásról nem lehet szó.
Borítókép: Gulyás Gergely - Koszticsák Szilárd/MTI