Megrázó: így tombolt a Honvédkórházban gyilkoló férfi

Nagy Donát 2021-03-18 12:27:32.000000
Egy altatás és lélegeztetés alatt lévő 54 éves tanárnő volt az áldozata a kórházi szurkálásnak.

Egy másik betegre, ápolókra és a kórház biztonsági őreire is rátámadt az a 37 éves kínai férfi, aki szombaton megszurkálta a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén betegtársát, aki szerdán életét vesztette - közölte Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője a rendőrség honlapjára csütörtökön feltöltött videón.

Az alezredes elmondta: a járőröket szombat délután riasztották azzal, hogy a kórház Covid 2-es intenzív osztályán egy ott kezelt férfi minden előzmény nélkül megszurkálta betegtársát. Hozzátette: mire a rendőrök a helyszínre értek, a kórház biztonsági őrei lefegyverezték a támadót.

Gál Sándor elmondta: szombaton az egyik ápoló segélykiáltást hallott, majd a kórteremben azt látta, hogy a nő mellett áll egy férfi, aki a nyakát szorongatja és a mellkasát üti. A férfi az ápoló megjelenésére abbahagyta a támadást és a kórteremben a kötözésre használt ollókat felkapva támadóan indult felé. Az ápoló kihátrált a folyosóra, de közben odaért egy másik ápoló is, így már ketten próbálták megfékezni a támadót. Miközben hátráltak, a következő kórteremhez értek, ahova a férfi bement.

Ebben a kórteremben egy altatás és lélegeztetés alatt lévő 54 éves nő feküdt. A férfi kitépte a nő szájából a csöveket, és az ollóval mintegy harmincszor lesújtott az asszony fejére. A támadás után kiment a folyosóra, majd az előtérbe, ahol az egyik biztonsági őrt is megtámadta, aki kivédte a támadást, de a kezén így is megsérült. Az őrök azután földre vitték a támadót és átadták a rendőröknek.

Gál Sándor a sértettről elmondta: az 54 éves asszony március elején került az intenzív osztályra. A támadás után állapota életveszélyessé vált, oxigénhiányos állapotba került és csak hosszadalmasan tudták újraéleszteni. Állapota kritikussá vált, majd szerdán elhunyt - tette hozzá.

A támadót a pszichiátriára vitték, de olyan állapotban volt, hogy gyanúsítottként nem tudták kihallgatni. A bíróság azóta elrendelte a letartóztatását, és a fogvatartás helyéül a tököli büntetés-végrehajtási kórházát jelölte ki.

fotó: Pixabay

Az alezredes a támadóról azt mondta: 37 éves, kínai állampolgár, nem beszél magyarul, budapesti lakos, rendezett családi körülmények között él, büntetlen előéletű és szakácsként dolgozott.

"Sem a beszerzett információk, sem a kórházi leletek alapján nem bizonyított, hogy kábítószer-fogyasztó"

- fogalmazott az alezredes, cáfolva az erről szóló sajtóinformációkat. Hozzátette: szakértők bevonásával vizsgálják, mi váltotta ki belőle a tettét.

Közölte, várhatóan további gyanúsításokat fognak közölni a férfivel: közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, valamint súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúját.

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.