Személyi sérülés viszont nem történt. Amennyiben a bíróság bizonyítottnak látja az ügyészség vádiratában felsorolt cselekményeket, Berki Krisztián komoly börtönbüntetést kaphat.
A Blikk utána járt a balesetnek és találtak egy nyilatkozatot Berkitől még a balesten után. Akkor ezt írta:
Párkányban voltunk reggelizni, majd hazafelé tartottunk a szokásos útvonalon. Megelőztünk egy helyi buszt, majd a 40-es táblánál lassítva, miközben néztük a körülöttünk zajló építkezéseket, a helyi járat belénk csapódott – mesélte az RC Newsnak Berki. – Örülök, hogy a kislányom, Natika már nem volt velünk, illetve, hogy Mazsi nem ijedt meg. Az autókért nem aggódom, hiszen azok pótolhatók.
Berki szerint nem büntetőfékezett, csak nézelődtek, azért lassított. Azóta viszont nyilvánossá tették a busz fedélzeti kamerájának a felvételét, amely már picit más történetet mesél el.
A VIDEÓT ide kattintva tudod megnézni.
Forrás: JövőTv