Koronavírus: óriási bukás Orbán válságkezelése

Admin1 Admin1 2021-03-10 19:38:33.000000
A koronavírus megjelenéséig az volt a közvélekedés, hogy az Orbán-kormány, minden hibája ellenére, legalább kormányzóképes. Ahogy az ereszcsatornán szörföző Szájer nem éppen a keresztény-konzervatív értékek megtestesítője, úgy az Orbán-kormány válságkezelése sem a kormányzóképesség mintapéldája. Sőt, totális kudarc.

De lássuk, hogyan bukott el az Orbán-kormány

Orbán Viktor tavaly, decemeber 18-án bejelentette, hogy képes megszervezni egy hétvége alatt a teljes lakosság beoltását. Majd idén március 5-én kénytelen volt elismerni, hogy képtelenek beoltani ennyi embert a hétvégére tervezett tömeges oltás alatt. De nemhogy a teljes lakosságot nem voltak képesek beoltani, hanem pár százezer ember beoltását sem voltak képesek levezényelni.

Olyan emberek halhatnak meg, akik ugyan megkapták az SMS-t, hogy mehetnek oltakozni, de a kormány szervezetlensége miatt nem kapták meg mégsem.

De a miniszterelnök március 5-én arról is hazudott, hogy eddig a háziorvosok a saját körzetükben ismertség alapján hívták oltásra az embereket. Ennek pont az ellenkezője igaz, hiszen a háziorvosok kész listákat kaptak, hogy kiket kell behívni és nem használhatták ki azt az előnyt, hogy ők ismerik a páciensek kórképét és ennek megfelelően oltanák be őket.

Ha visszatekintünk az egy évvel ezelőtti történésekre, akkor látszik, az Orbán-kormány már akkor elvesztette az irányítást a történések felett. 2020. március 13-án reggel Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy szó se lehet az iskolák bezárásáról, majd este bejelentette: bezárják az iskolákat.

Gulyás Gergely 2020. március 19-én tartott kormányinfón a megfázáshoz hasonlította a koronavírus tüneteit és kiemelte, akinek nincs egyéb betegsége, arra nem veszélyes a vírus. Ebből is látható volt, hogy a kormány próbálta bagatellizálni a vírust, holott már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem hasonlítható össze az influenzával.

Orbán Viktor 2020. április 7-én kijelentette, hogy minden rendben, a kormány a helyén és minden működik. Ezek után sikerült az EU országok közül a legrosszabb szerződést megkötni Kínával a lélegeztetőgépek kapcsán. A németeknél és az olaszoknál tízszer, a hollandoknál harmincszor (!) drágábban vásárolt az Orbán-kormány készülékeket. Ezután Orbán Viktor szeptember 18-án elment egy kórházba, ahol egy ügyeletes orvossal próbálta hitelesíttetni a katasztrofális lélegeztetőgép beszerzést. Ez is totális csőd volt, mivel az orvos elmondta, eddig sem a lélegeztetőgépek számával volt gond, hanem az azt kezelő személyzet hiányával.

Ezt követően november 11-én ismét korlátozásokat vezetett be a kormány, melyet már az utcán masírozó katonákkal nyomatékosítottak. Kötelező maszkhasználat és 8 óra utáni kijárási korlátozás lépett életbe, majd 2021. február 12-én Orbán Viktor bejelentette, hogy további korlátozásokat nem tart szükségesnek, sőt ezt kifejezetten ellenzi is.

Természetesen ez a kijelentés is megbukott, Gulyás Gergely március 4-én bejelentette a szigorításokat, iskolák, óvodák, üzletek bezárását.

Azt már megemlíteni is alig érdemes, hogy Orbán Viktor azt is megígérte, húsvétra az összes regisztrált megkapja legalább az első oltását. Na, ettől fényévekre van a kormány, nemhogy a regisztráltak nem kapják meg, de még a veszélyeztetetteket sem biztos, hogy be tudják oltani.

De mindezen nem kell csodálkozni, hiszen Lázár János 2017-ben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal minisztériumba olvasztásával adta meg a kegyelemdöfést a 2011 óta tartó járványügyi intézményrendszer totális leépítésének. Az állami intézményrendszer leépítésével a Fidesz hatalmas veszélybe sodorta a magyarokat. Ennek köszönhető, hogy az Orbán-kormány totális csődöt mondott a járványkezelésben, és ennek köszönhető, hogy az elkerülhető halálozásokat nem lehet elkerülni.

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.