A DK és a Momentum is bejelentette jelöltjét. Többiek is jönnek hamarosan

Admin1 Admin1 2021-03-06 18:41:40.000000
A héten két párt is bejelentette jelöltjét, hogy kit indítanak az őszi előválasztáson. A következő hetekben lehet számítani a többi szervezet bejelentésére is.

Mivel a koronavírus uralja a mindennapokat, így a figyelem sem akkora még az őszi előválasztásokon. Ennek megfelelően csak a legnagyobb közösségi oldalon lehetett értesülni a pártok bejelentéseire, hogy kiket indítanak az előválasztáson.

A DK, miután Gyenesei István jelöltségét személyes konfliktusok miatt a helyi szervezet nem támogatta, Varga Istvánt indítja az előválasztáson. A helyi DK Facebookoldalán a következőket írják róla: „1956-ban született Kaposváron. Azóta is itt él, ötven éve a diáktársai által ráragasztott Fakír néven is nagyon sokan ismerik. Egyetemi oktató, újságíró. Számos lap alapító főszerkesztője volt (Somogyország, Kaposvári Mutató, Kapos Extra, Városkép, Érdekes Újság). Nyolc esztendőn át a Kapos Tv és Rádió főszerkesztőjeként dolgozott. Vezetője volt az Enjoy Rádiónak, csaknem egy évtizeden át főszerkesztette Takáts Gyula Kossuth-díjas költővel a Somogy című irodalmi folyóiratot. PhD-disszertációját is Takáts Gyula prózájából írta. 2002-től a Kaposvári Egyetemen oktat, négy éven át a Kommunikáció Tanszék megbízott vezetője is volt. 

Csaknem tíz esztendeje a legnagyobb közösségi oldalon Kaposvári morzsák címmel várostörténeti emlékeket, forrásokat közöl. Ezekből a posztokból több kötetet is megjelentetett. 1986-ban megkapta a Somogyi Néplap Nívódíját, 1996-ban a Kaposvár Szolgálatáért, 2007-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.”

A Momentum is bejelentette jelöltjét Bereczki Dávid személyében, aki a párt kaposvári önkormányzati képviselője. A politikus jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karának Szociológia szakos hallgatója. 

A bejelentésről készült videóban Fekete-Győr András pártelnök elmondta, hogy le akarják zárni a rendszerváltást és ehhez új arcokra van szükség. Fő prioritásként a kórház, iskola, munkahely hármast nevezte meg. 

Bereczki Dávid 2017-ben kezdett politizálni a Momentumban. Problémának látja, hogy Kaposváron alacsonyak a bérek, illetve a központosítás, valamint a kulturális élet elsorvasztása súlyos károkat okozott a városnak. A képviselő elmondta, hogy a Fidesz rossz gazdája a városnak és itt az ideje, hogy „olyan várost teremtsünk, ahonnan nem kell elmenni, és ahova érdemes hazajönni.” A liberális politikus az összefogásban látja a megoldást, hogy el lehet kergetni Gelencsér Attilát, és 2022 után egy igazságos, szolidáris és fejlődő Magyarország alapjait lehet lerakni. Bereczki ígéri, hogy visszaszerzi a Csiky Gergely Színház és a Kaposvári Egyetem függetlenségét, valamint jól fizető munkahelyeket is létrehoz Kaposváron.

Tehát a két liberális párt már bejelentkezett az előválasztásra, de további bejelentések is várhatók a következő hetekben. Az MSZP részéről Pintér Attila, a szocialisták kaposvári elnöke, tűnik a legesélyesebb jelöltnek, aki akár az előválasztás megnyerésére is esélyes. A szocialisták országosan is megerősítették indulási szándékukat, hiszen Lamperth Mónika 2002-ben Szita Károlyt, 2006-ban Heintz Tamást verte meg a választáson, így presztizskérdés is számukra az indulás. 

Az LMP Felder Frigyest, az zöldek önkormányzati képviselőjét, vagy Szendefy Mária Szonját indíthatja, aki Kaposvár egyik legnagyobb vállalatának, a Magyar Cukor Manufaktúrának a pénzügyi igazgatója. A zöldek számára is fontos az indulás, hiszen a 2022-es választásra aktivizálni kell a zöld szavazókat. 

A Jobbik érdekes helyzetben van, hiszen a 2018-as parlamenti választásokon Mihaldinecz Gábor érte el a legjobb ellenzéki eredményt, azonban a többi somogyi körzetben domináns jobbikos jelölt van (Ander Balázs, Steinmetz Ádám, Potocskáné Kőrösi Anita), akik szinte biztos megnyerik az előválasztást, így Kaposvárra kevesebb figyelem koncentrálódhat. Ennek ellenére Mihaldinecz Gábor indítása kézenfekvő lenne.

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.