Klímasemlegesen gyártják a Sió termékeit

Admin1 Admin1 2021-02-12 14:25:48.000000
A cég tavaly és idén 500-500 millió forintot fordított beruházásra.

2021. január 1-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója, az Eckes-Granini csoport és az annak részeként működő Sió-Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft. - jelentette be a cégcsoport innovációs és marketing vezetője pénteken Siófokon.

Kovács Ágnes a kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta: a cégcsoport a Climate Partner nevű szervezeten keresztül egy brazíliai projekthez csatlakozott, amellyel kompenzálják a gyártás során történő szén-dioxid-kibocsátást. Az Eckes-Granini a hitelesített kompenzációval 18 ezer hektárnyi esőerdőt véd meg Brazíliában - tette hozzá. 

Mint mondta, a Climate Partner összesen 171 ezer hektár esőerdőt vásárol meg, amelyet megőriznek, ebből az Eckes-Granini 18 ezer hektár vásárlását finanszírozza. 

Megjegyezte azt is, hogy a Sió-Eckes tavaly első negyedévtől biológiailag lebomló szívószálat használ, és hamarosan áttérnek a papír szívószálak használatára. 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő többek között arról beszélt, hogy a társaság az egy éve elfogadott klíma- és természetvédelmi akcióterv területein jó partnere a kormánynak, és felelősséggel gondolkozik a beruházásairól. A kft. a pandémiás helyzetben három hónapig igénybe vette a kormány munkahelymegtartó támogatását, így nem kellett elbocsátani dolgozókat, és szintén kormánytámogatással versenyképesség-növelő beruházásokat valósított meg - fűzte hozzá.

Az innovációs és marketing vezető közölte: a siófoki cég lehetőség szerint magyar alapanyagot dolgoz fel, több mint 200 beszállítóval áll kapcsolatban, akiknek 70 százaléka őstermelő.

A cég tavaly és idén 500-500 millió forintot fordított beruházásra, amelyeket a versenyképesség-növelés és a fenntarthatóság területén hajtottak végre. A szennyvízkibocsátást jelentősen csökkentő berendezést állítottak üzembe, automatizálták a gyártást, és teljes egészében zöld energiát vásárolnak. 

Kovács Ágnes az MTI-nek elmondta: a 2019-es 11,5 milliárd forint nettó árbevétel és 213 millió forint adózott eredmény után a kft. nettó árbevétele 2020-ban várhatóan 10 milliárd forint lesz, és pozitív eredménnyel zárnak. 

A 163 embert foglalkoztató Sió-Eckes Magyarországon mintegy 50 millió liter értékesítésével a gyártói gyümölcslevek piacán 33 százalékkal, a kereskedelmi láncok márkáit is figyelembe véve 21 százalékkal részesedik, és megőrizte piacvezető szerepét - közölte. 

Azt mondta, a pandémiás időszakban az egészségesebb, százszázalékos gyümölcstartalmú gyümölcslevek iránt nőtt a kereslet, és erre számítanak a továbbiakban is. Idén több innovációval készülnek, bevezetik a bio Sió-termékcsaládot, és bővítik a Smoothie-termékek körét. 

Az Eckes-Granini csoport európai tagvállalatainak éves árbevétele 950 millió euró, és több mint 1700 embert foglalkoztatnak. A siófoki cég 1993-ban lett a csoport tagja, a családi tulajdonban lévő Eckes-Granini International GmbH százszázalékos tulajdonában áll.

 

Fotó: MTI/Varga György

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.