Csütörtök délelőtt szokás szerint Kormányinfón számol be az aktuális kormánydöntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Gulyás megállapította, hogy a következetes védekezésnek köszönhetően a második hullámot sikerült megfékezni, de az adatok egy ideje már nem mutatnak további csökkenést, majd arról beszélt, hogy a brit mutáns gyorsabban terjed, itthon is, ezért fennáll a betegek számának növekedése.
A jövő héten 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra – jelentette ki Gulyás, majd elmondta, hogy
védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország.
Ez az okmány az oltás beadásának időpontját rögzíti majd. A felgyógyultak is kapnak majd ilyen okmányt, az ő esetükben a kórházból történt elbocsátás napja lesz az okmányban. Arról még nem döntöttek, hogy ez milyen jogosultsággal jár majd. Azok is kapnak majd ilyen okmányt, akik rendelkeznek olyan papírral, ami az antitestet igazolja. Esetükben négy hónapig lesz érvényes ez a dokumentum.
„A kormány arról még nem döntött, hogy az igazolás milyen előnyökkel jár, remélhetőleg ez megkönnyítheti majd a nyitást"
- mondja Gulyás.
Gulyás Gergely ezt követően arról beszélt, hogy a bértámogatások 99 százalékát már kifizették. A Kormányinfón kiderült az is, hogy a nyitásról szóló konzultáció jövő héten indul majd el.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt követően újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy
- a Klubrádió ügye a Magyarországgal szembeni lejáratásra ad lehetőséget, és a magyar kormánynak ehhez nincsen semmi köze,
- a márciusi nyitásról a konzultáció után tudnak dönteni,
- a Gundel mondta fel a szerződést a Karmelitával, de az nem derült ki, hogy miért,
- 90 nappal hosszabbítják meg a rendkívüli jogrendet,
- nonszensz lenne fizetni a közpénzből vásárolt vakcina beoltásáért azoknak, akik élnek a lehetőséggel.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán