Oroszország leléphet az internetről

Nagy Donát 2021-02-01 18:26:37.000000
Пока-пока!

Oroszország jogi és műszaki szempontból is felkészült a globális internetről való lekapcsolására, de egyelőre nincs előjele annak, hogy ez be fog következni - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke orosz újságíróknak egy hétfőn több helyen megjelent interjúban az MTI szerint.

"A technológia készen áll erre. A törvényhozás szintjén is megszületett már minden döntés, de ez nem lenne egyszerű és én nagyon nem szeretném. Én egyelőre, őszintén szólva, nem látom előjeleit ennek, mert ez kétélű fegyver"

- nyilatkozott a volt elnök és ex-miniszterelnök. 

Álláspontját azzal indokolta, hogy egy ilyen lépés intézkedéseket váltana ki orosz részről is, emellett az ország valódi és idézőjeles barátai az internetet aktívan használják a saját nézeteik terjesztésére és aligha mondanának le erről az eszközről. 

fotó: Pixabay

Medvegyev szerint Oroszországnak kész terve van arra az esetre, ha az Egyesült Államok lekapcsolná az orosz internetet. Emlékeztetett rá, hogy a világháló irányításához szükséges "kulcsjogok" amerikai kézben vannak. 

Példaként hozta fel, hogy régóta felmerült már Oroszországnak a SWIFT nemzetközi bankközi tranzakciós rendszerről való leválasztásának gondolata, ezért, erre az esetre felkészülve kénytelen volt egy saját informatikai rendszert kiépíteni. 

Potenciálisan ugyanez megtörténhet az internettel és akkor nem lesz hozzáférésünk a háló fő csomópontjaihoz"

- mondta. 

Medvegyev elmondta, hogy Oroszország törvényt dolgozott ki annak érdekében, hogy szuverén módon irányíthassa saját szegmensét az interneten. Rámutatott, hogy az államigazgatás és rengeteg társadalmi funkció a világhálóra támaszkodik.  Mint mondta a törvény szükség esetén lép életbe. Elismerte, hogy a hatályba lépése problémákat okoz majd, mert az átállítás időbe fog telni, de megfogalmazása szerint a Runet (az internet orosz szegmense) "működésének autonómiáját helyre lehet állítani, vagy létre lehet hozni". 

Medvegyev azt mondta, hogy Oroszországban jelenleg az összes közösségi oldal blokkolás és forgalomlassítás nélkül működik, ám ha ezek magatartása barátságtalanná válik és elutasítják az orosz információk közlését, akkor Moszkvának van eszköze ahhoz, hogy hatást gyakoroljon rájuk. A hozzáférés megakadályozását "nagyon kemény, radikális" lépésnek nevezte, a lelassítást "potenciálisan működőképesnek", hozzátéve, hogy nem szeretné, ha ilyesmihez kellene folyamodni. Megjegyezte, hogy hasonló megoldásokon más országokban is gondolkodnak. 

Valójában egyébként a Microsoft tulajdonában álló LinkedIn szakmai közösségi oldal 2016 óta nem érhető el Oroszországból, miután egy helyi bíróság szerint megsértette az adattárolásra vonatkozó, 2015-ben elfogadott törvényt, amelynek értelmében Oroszországon belül kell tárolni az orosz állampolgárokra vonatkozó összes adatot. 
 

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.