Nem vett részt a Fidesz a járvány elleni védekezés miatti rendkívüli ülésen

Nagy Donát 2021-02-01 18:33:58.000000
A véleményüket megtartották maguknak.

Kedden a koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték az ellenzéki parlamenti frakciók és a parlamenten kívüli Momentum.

A Fidesz képviselői azonban nem jelentek meg az ülésen. 

A Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd három vizsgálóbizottság felállítását akarta volna indítványozni: 

  • egyet a gazdasági válság kezelésének ellenőrzésére,
  • egyet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati hibák feltárására
  • és egyet az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus-vakcina kivizsgálására.

A Fidesz-frakció azonban ma délelőtt közölte az MTI-vel, hogy nem vesznek részt az ülésen, bár ez korábban is sejthető volt. A magyarázat így szól: 

„A baloldal által kezdeményezett parlamenti ülés csak egy politikai blöff, egy újabb eszköz arra, hogy a járvány elleni védekezést támadják" 

- írja a kormánypárti képviselőcsoport. 

fotó: Fotó: MTI/Kovács Attila

Mivel határozatképtelen volt, nagyjából fél órán belül be is rekesztették az ülést. 

Párbeszéd: a kormány magasról tesz az emberek problémáira 

Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, azért kezdeményezték a rendkívüli ülést, hogy a kormány számot adjon a járványkezelésről, arról a káoszról, amit okozott. Úgy értékelt: a Fidesz-KDNP-s képviselők távolmaradása azt jelenti, a kormány magasról tesz emberek millióinak problémáira. Kitért a tavalyi halálozási statisztikákra, elmondva azt, hogy év végén 3300 emberrel többen haltak meg az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a kormány vagy csalt a statisztikákban, vagy ezek az emberek azért haltak meg, mert összeomlott az egészségügy, és nem kapták meg a megfelelő ellátást - mondta. 

Szerinte a 3600 milliárd forint gazdaságvédelemre fordított összeg 76 százalékát ellopta a kormány, ez a Fidesz oligarcháihoz vándorolt. Az Orbán-kormány egy bűnbanda, ahol a fékezhetetlen lopás az úr - vélekedett. 

LMP: a kormány saját haverjainak oszt támogatást 

Csárdi Antal (LMP) szerint Magyarország megállíthatatlanul sodródik a katasztrófa felé, és a kormány nem tesz ez ellen semmit. A kormány a válság közepén sem csinál mást, mint a saját haverjainak és a hozzá közel álló érdekcsoportoknak oszt támogatásokat, míg a valóban rászorulók nem kapnak támogatást - mondta. Hozzátette: az érdemi segítségre lenne lehetőség és forrás, rendes bértámogatás kellene, amelyet nem utólag fizetnek ki. Sürgette a munkanélküli segély időtartamának és összegének emelését is. 

Szerinte a kormány eddig alig néhány milliárdot szánt bértámogatásra, annak elérhetősége pedig minimális. Volt pénz a Groupama Aréna korszerűsítésére, a sportlétesítmények fejlesztésére, Mészáros Lőrinc hoteljeinek támogatására - sorolta. Azon véleményét is hangoztatta, hogy a kivéreztetett turisztikai vállalkozásokat fel fogják vásárolni közpénzből a kormányhoz közel álló üzleti körök. 

DK: Orbán Viktor eladósította az országot és nem volt válságkezelés 

Vadai Ágnes (DK) közölte: a magyar kormány nem felelős a járvány kitöréséért, de felelős azért, ami az országban történik. A vendéglátás és a turizmus területén dolgozók abban reménykednek, hogy kinyithatnak, mert „ez a teszetosza, életképtelen" kormány 2020 márciusa óta nem segít nekik - mondta. 

Ő is azon a véleményen volt, hogy a most tönkremenő vendéglátóhelyeket majd a „saját lábon álló királyi család" szerzi meg nyomott áron. 

Szerinte Orbán Viktor hétezer milliárd forinttal eladósította az országot és nem volt közben válságkezelés. Oda kell állni az emberek elé és azt mondani: Orbán Viktor egy bukott miniszterelnök, akit maga alá temetett a járvány és a válság - mondta. Hozzátette: a kormánynak azt is be kell ismernie, hogy amikor története során először valós kihívással szembesült, akkor úgy omlott össze, mint „a magyar konzervatív kereszténydemokrácia Szájer József brüsszeli ereszcsatornáján". 

MSZP: a vírus ellen kell harcolni, nem a vendéglátósok ellen! 

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt: a Fidesz szájából "ordas hazugság" a kormányzati plakátkampány szövege, miszerint "minden élet számít", mert valójában nem számítanak az idősek, a munkanélküliek, a minimálbérből élők, a vendéglátósok, a szociális ágazatban és a turizmusban dolgozók, de a fővárosban és a nem fideszes vezetésű településeken élők sem. 

Úgy vélte: ha a Fidesz-rezsimnek minden élet számítana, akkor nem hagyták volna ősszel berobbanni a járványt. Bírálta a kormányt, amiért űrkutatásra, vadászkiállításra és stadionépítésre adott pénzt, de az álláskeresési támogatás növelésére, a 100 százalékos táppénzre, a családi pótlék megduplázására és a nyugdíjak felzárkóztatására nem. 

Arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki a túléléshez szükséges támogatást a vendéglátó szektornak. "A vírus ellen kell harcolni, nem a kocsmáros, a pincér, meg a szakács ellen - fogalmazott. 

Jobbik: most még megúszhatják a vizsgálóbizottságokat, de 2022-ben választ kell adni 

Lukács László György (Jobbik) a kormánypárti képviselőket bírálta, amiért nem vesznek részt ülésen. Hangsúlyozta: az ellenzék három fontos témakörben akart vizsgálóbizottságot létrehozni, hogy a kormánynak feltehessék azokat gazdasági és járványügyi a kérdéseket, amelyekre nem válaszol. Miért nincsen 80 százalékos bérkompenzáció, mennyit költöttek a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére, hogy lehet, hogy arab milliárdosnak is jutott kormányzati támogatás? - sorolta. 

Szerinte a kormánynak nyilvánosságra kellene hoznia az oltás költségeit és járványügyi kérdéseket is tisztáznia kellene, hiszen 2020 az elmúlt 20 év legsúlyosabb halálozási mutatóját hozta. A kormánypártiak most még megúszhatják a vizsgálóbizottságokat, de 2022-ben eljön az idő, amikor választ kell adni - hangsúlyozta.

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.