Jövő héttől a 60 év felettieket is oltják

Admin1 Admin1 2021-01-30 16:26:09.000000
Elindul az oltási terv 3. üteme: csütörtöktől Nagyatádon is beoltják a háziorvosok azokat az időskorúakat, akik előzetesen regisztráltak a vakcinára. Országosan összesen 18 ezer 60 év feletti lakost oltanak be jövő héten

Tegnap kora este emailben értesítette a megyei védelmi bizottság a háziorvosokat a 60 év felettiek oltásának ütemeztetéséről – eszerint hétfő délutánig fel kell venni a kapcsolatot a praxisukhoz tartozó érintettekkel, és összehangoltan meg kell szervezni az oltásukat, és erről vissza kell jelezniük a védelmi bizottságnak. Megjegyezzük, ekkora feladatot egyetlen hétvége alatt megoldani nem kis munka lesz, de szinte már megszokott, hogy a járványügyi intézkedéseket szoros határidővel, szinte kapkodva küldi ki a vezetőség. Lássuk, mi derül ki ebből az utasításból!

Az országos terv szerint első körben február 4. és február 7. között kell elvégezni a beoltatást. 1800 praxist jelöltek ki a feladatra, és 18 ezer időskorú kaphatja meg most a vakcinát. A háziorvosok azokkal a betegeikkel fogják most felvenni a kapcsolatot, akik előzetesen már regisztráltak az oltásra. Azon belül is a prioritási sorrendet az életkor szerint határozzák meg, tehát a 60 év feletti korosztályból is a legidősebbek élveznek elsőbbséget. Praxisonként eltérő lehet, hogy hány pácienst fognak beoltatni – például Nagyatádon dr. Erdő Gabriella körzetében 16 embernek fog jutni vakcina.

Az én körzetemben egyébként a 60 év feletti korosztályból 24-en regisztráltak az oltásra. Ebből a 16 legidősebb beteggel kell most felvennünk a kapcsolatot, közülük a legfiatalabb is 39-es születésű, vagyis már elmúlt 80 éves. De mindenki, aki beregisztrált sorra fog kerülni azt azt követő héten - mondta a doktornő. 

A 16 nem véletlenszerű szám: tíz oltást lehet beadni egy ampulla Moderna-, és hatot egy ampulla Pfizer vakcinából. Eszerint kell összehangolni és megszervezni a beoltatást.

A betegeket meg fogjuk kérni, hogy jöjjenek be a rendelőbe egy előzetesen egyeztetett időpontra, és itt adjuk be nekik a Moderna vakcinát – magyarázta a doktornő. – Ezt itt is tudjuk tárolni, mert csak mínusz 20 fokra kell hűteni. De miután azt az egy ampullát kiolvasztottuk és előkészítettük beadásra, hat órán belül fel kell használni a tíz darab oltásra, különben tönkremegy. Ezért fontos, hogy az első tíz beteget egy napra szervezzük le. És azért fontos, hogy a rendelőben adjuk és nem otthon, mert az oltást követően mindenkit fél órán keresztül meg kell figyelnünk.

Mint említettük, a doktornő praxisából hat beteg a Pfizer vakcinát kapja meg. Ebben az esetben már bonyolultabb a dolog, mivel ezt az oltást nem lehet a rendelőkben tárolni, mivel extrém hűtési körülményeket igényel, ami még a Nagyatádi Kórházban sem megoldható. Ezért a tervek szerint mentővel Kaposvárra szállítják a betegeket és ott kapják meg az oltást. Ezt is úgy kell összehangolni más praxisokkal együtt, hogy mindenkinek jusson és ne vesszen kárba vakcina. A doktornő elmondta, a kapott értesítés szerint ellenőrizni fogják, hogy a prioritást követve adják be az oltásokat.

Emellett igyekezni fogunk B-tervet is készíteni: ha valaki mégsem kéri az oltást, vagy nem jön el a megbeszélt időpontra, úgy a prioritási sorrend alapján lesz egy várólista. Ilyen esetben azonnal értesítjük a sorban következő beteget, hogy ő is kaphat oltást, ha be tud jönni érte.

Ez tehát egyelőre a terv nagy vonalakban. Miért megint csak néhány nappal a kivitelezése előtt értesült róla a lakosság? De még ha „csak” a lakosságról lenne szó, de maguk a háziorvosok is egyik nap még semmi tájékoztatást nem kaptak, a következő nap pedig a nyakukba zúdítják a feladatot három napos határidővel – anélkül hogy lehetőségük lenne esetleg mérlegelni, hogy kivitelezhető-e a feladat. Mégis mennyire az utolsó pillanatban vannak az oltási terv részletei kidolgozva?
Nemrég közérdekűadat-igénylés formájában kérte ki Szél Bernadett a magyar oltási tervet – írta a 24.hu. Kérését azonban az országos tisztifőorvos elutasította azzal az indokkal hogy a terv nem adható ki, mivel „további jövőbeli döntések alapjául szolgál.” Ezzel szemben a környező országokban, mint például a követendő példaként emlegetett Ausztriában, Romániában, Csehországban és Lengyelországban az oltási terv bárki számára elérhető. Ellentmondásos az is, hogy Müller Cecília nemrég még azt nyilatkozta, hogy átgondolt terv szerint halad a vakcináció és hogy az oltási terven nem akarnak változtatni. Akkor milyen jövőbeli döntésre hivatkoznak? – hívta fel a figyelmet az ellentmondásra Szél Bernadett a facebook posztjában.

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.