Gulyás Gergely: semmilyen nyitásra és lazításra ne számítsanak!

Admin1 Admin1 2021-01-28 13:58:49.000000
A mai Kormányinfón azt mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy március 1-ig semmi sem fog változni. Aztán majd meglátják.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormány szerint bármilyen enyhítés új járványhullámhoz vezethetne, ezért minden korlátozást fenntartanak.

Gulyás Gergely azt mondta, Nyugat-Európa legtöbb országában sokkal szigorúbbak a szabályok, mint Magyarországon, hiszen ott már a harmadik hullám van jelen. Ezt mi elkerülnénk.

A miniszter egyébként megköszöni mindenkinek a védekezésben való részvételt.

Gulyás kijelentette, újabb 90 napra meghosszabbítanák a rendkívüli jogrendet, a korlátozásokat pedig további 30 napra érvényben hagyják. Így márciusig továbbra sem lehet kinyitniuk a csődközelbe került vendéglátóhelyeknek.

Az újranyitást két esetben hajlandóak átgondolni:

  • ha a járvány terjedése mérséklődik,
  • vagy amikor kellően sok vakcina lesz elérhető.

Szerinte azonban EU-ból kevés oltóanyag jön, ezért priorizálják az oroszokat.

A cél a 70 százalékos oltottság, amire semmi esély nincs rövid időn belül

- mondta.

Fotó: MTVA

A miniszterelnökséget vezető miniszter sorra vette a világ oltási programjait, majd kifejtette, hogy az orosz vakcina biztonságos, és az egyik legjobb technológiával készült. Ebből február végéig 300 ezer adag érkezik majd. De a kínai vakcinát is magasztalta, mivel Szerbiában már oltottak be vele magyar embereket, és nem láttak problémát. Fontosnak tartja, hogy ennek engedélyezése is mihamarabb megtörténjen.

Gulyás azt mondja, hogy

az engedélyezési eljárást felgyorsítandó, minden olyan vakcinát, amivel már 1 millió embert beoltottak, azt automatikusan engedni fognak Magyarországon felhasználni. Az ideiglenesen veszélyhelyzeti felhasználás szabályai szerint azért itthon is megvizsgálják majd azokat a beadásuk előtt.

Tudják, hogy a szolgáltatószektor és a vendéglátás komoly veszteségekkel jár. Tárgyaltak is a magyar vendéglátósok érdekvédelmi szervezetével, de csak annyit tudnak tenni, hogy a bértámogatásoka kifizetését felgyorsítják.

Ahogy korábban mi is írtuk, jelenleg a kormány az el nem bocsájtott alkalmazottak után fizeti ki a bérük felét, de azt is hónapokat késve. Járulékot, bérleti díjat és egyéb közterheket továbbra is kell fizetniük a már hónapok óta zárva tartó vendéglátóhelyeknek.

Azt ígéri, amikor majd lehet, először a vendéglátóhelyeket fogják megnyitni, ehhez azonban sok vakcina kell.

A tegnapi kormányülés után további sikerként könyveli el, hogy 4 százalékkal fog nőni a minimálbér. Most a falvakban üzemelő kisboltokat szeretnék támogatni, ezért 45 milliárdot osztanának szét köztük, egy pályázati lánc végén.

Sajtókérdésre elmondta, hogy a magyar baloldal mindent megtesz, hogy a vakcinákkal szemben bizalmatlanságot szítson, pedig a vendéglátóhelyek kinyitását az teszi majd lehetővé, ha minél több embert be tudnak a jövőben oltani.

Ha most kinyithatnának, akkor később a mostaninál is szigorúbb intézkedést kellene bevezetni

- mondta Gulyás.

A maszkban történő vendéglátóhely-látogatást szintén nem tervezik újra bevezetni.

A kormányzati elvonásokról azt mondja, a kormány semmit sem vett el az önkormányzatoktól, csupán a vállalkozóknál hagyta a pénzt. Ha pedig egy település kompenzálni szeretné a kieső bevételeit, keressék a kormányt.

Borítókép: Koszticsák Szilárd/MTI

Forrás: ugytudjuk.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.