Elszállhat a Rákóczi úti villamos terve

Admin1 Admin1 2021-01-23 15:57:57.000000
A Sétáló Budapest szerint ugyanis pontosan ez történik, mivel a jelenlegi fővárosi vezetés a Tarlós-éra koncepcióját valósítja meg a Blaha Lujza zér felújításánál. A BKK szerint viszont a cél a gyalogosbarát tér kialakítása.

Lassan ötven éve, 1972 szilveszterén ment végig az utolsó villamos a Rákóczi úton. A síneket rohamtempóban felszedték, a helyét plusz egy forgalmi sáv foglalta el, ezzel pedig pedig megnyílt Budapest első belvárosi autópályája.

Az akkori koncepció szerint a szojvet mintára mélyépítésben készülő metróhálózat és a közúti közlekedés váltja ki az elavultnak gondolt villamosközlekedést (ugyanez a végtelenül rövidlátó és káros gondolkodás jóvoltából szüntek meg, vagy épültek le a vidéki villamosüzemek is, így többek között a szombathelyi is). 

A következményt szinte azonnal érezni lehetett: a megnövelt kapacitást azonnal feltöltötték az autók, a korábban a város egyik legszebb korzójaként számon tartott út pedig immáron egyedül a közúti forgalom igényeit elégítette ki. Már amennyire, mert az elhibázott koncepció révén a Budapesten keresztül haladó közúti forgalom is a belvárosra zúdult, tovább növelve ezzel a zaj- és légszennyezést és természetesen a dugókat. A döbbenetesen ostoba autóközpontú tervezés csődjét mutatta, hogy nagy kapacitású kötött pályás közlekedés hiányában Európa egyik legsűrűbb buszjáratával próbálták kiszolgálni az óriási igényeket, reménytelenül: a legendásan zsúfolt, egymás sarkában járó 7-es buszok mutatták meg igazán a rettentően elszabott közlekedési rendszer működési zavarát.

A Rákóczi úti villamostengely megszüntetésének másik következménye a fővárosi villamoshálózat szétdarabolása volt: a kvázi szigetüzemekké roncsolt hálózat nem tudta ellátni feladatát, az átszállásokra kényszerített utasok pedig - az egyre növekbő agglomerációból és a külvárosokból - egyre gyakrabban ültek át az autóikba. Az öngerjesztő folyamat révén a főváros megtelt, a forintosítható gazdasági kárt okozó dugók a mindennapok részeivé váltak.

Nem véletlen tehát, hogy a Rákóczi úti villamosvonal visszaállítása többször is szóba került, majd a kampány részévé is vált, bár a Sétáló Budapest szerint most nagyon úgy tűnik, hogy búcsút kell mondanunk ennek az álomnak.

A Blahán vérzik el a vonal?

Az Sétáló Budapest szerint igen. Mint írják: „a mostani zöld kerületi és fővárosi vezetés a Blaha Lujza tér felújítását a 2022 előtti szalagátvágás kedvéért olyan formában tervezi megcsinálni, ami a Rákóczi úti villamos visszaépítését ellehetetleníti”.

Az állításukat a BKK kérdéseikre adott válaszaira alapozzák. Értékelésük szerint a visszaépítés első lépése a Népszínház utcai villamosok behozása kellene hogy legyen a Rákóczi útra, de legalább a térre.

A Sétáló Budapestnek adott válaszában a BKK lényegében elismerte, hogy a mostani nem, csak az előző városvezetés vizsgálta a Népszínház utcai villamosok integrálását és a Rákóczi úti villamospálya visszaépítését.

Eszerint összesen 22 különböző változatból három változat lett megtérülő:

  • A Népszínház utcai villamosok integrálása a budai fonódóhálózatba az Erzsébet hídon át,
  • Komplex villamoshálózat kialakítása a kelet-nyugati tengelyen, Baross téri harántirányú és Mexikói úti kapcsolattal, Hegyalja úti kiterjesztés nélkül,
  • Komplex villamoshálózat kialakítása a kelet-nyugati tengelyen, Baross téri harántirányú kapcsolattal, Mexikói úti kapcsolat és Hegyalja úti kiterjesztés nélkül.

Ugyanakkor azt is írják, hogy "a villamosok Erzsébet hídon történő átvezetése a híd műszaki állapota miatt jelenleg nem reális alternatíva (nem tudni ezt a kijelentést mire alapozzák), ezért a Rákóczi úti villamos engedélyezési tervezése csak az Astoriáig terjedt ki. A tér felújításának tervezésekor az akkori városvezetés nem támogatta a Rákóczi úti és a Népszínház utcai villamosvonalak figyelembevételét."

Vagyis megtérülő befektetés lenne a Népszínház utcai villamosok átfűzése a téren, ám mégsem ezt csinálják, hanem maradtak a Tarlós-éra idején elfogadott a közösségi közlekedés érdekeit figyelmen kívül hagyó autóközpontú tervezésnél. Változás csupán annyi történt, hogy kiszedték a tervekből a teljesen értelmetlen, nyiltan Rákóczi úti villamosvonal ellehetetlenítésére berajzolt alibifasort.

A Sétáló Budapest értékelése szerint ezzel lényegében megbukott a Rákóczi úti villamostengely visszaállításának lehetősége. Mint írják

"Ha ezek után bárki el akarná kezdeni kiépíteni a Rákóczi úti villamost, akkor ehhez nem tudna hozzálátni a Népszínház utcai vonal belvárosi kapcsolatát biztosító nyúlfarknyi (egy kilométernél rövidebb) Blaha Lujza tér–Astoria-szakasszal, hanem a másik, jelenleg nem létező keleti ágat kellene behoznia a belvárosba: egészen Újpalotától kellene egy ütemben villamost építeni a belvárosig".

Az SB szerint szándékos károkozásról van szó, és nemcsak töketlenkedés és hanyagság áll a háttérben, mindezt azért, hogy a főváros és a kerületi vezetés 2022-ig át tudja adni a felújított teret, ehhez pedig arra is hajlandóak, hogy egy rossz konstrukciót véglegesítsenek.

"Vannak a villamosnak tudatos ellenségei bőven, és vannak voluntarista építészek, akik behergelhetőek ellene, de azok az igazi bűnösök, akik a Főváros és a VIII. kerület élén ezt a kérdéskört ma is átlátják, azonban Budapest fenntartható jövőjénél sokkal fontosabb nekik egy monstre szalagátvágás még 2022 előtt. Akik takarítani, karbantartani nem tudnak, csak betonozni, és akiknek ehhez a villamosellenes tervek is megfelelnek."

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.