Az egyházfő az új esztendő kezdetét bátorításnak nevezte,
reményét fejezve ki, hogy az előttünk álló év mindenki számára
lehetőséget nyújt az emberi és lelki fejlődéshez.
Az új év "legyen a gyűlölet és megosztás megszűnésének ideje,
legyünk mindannyian egymás testvérei, érkezzék el az építkezés ideje
a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti
gondoskodással" - mondta Ferenc pápa.
Úgy vélte, hogy az új koronavírus-járvány elmúlt esztendeje
megtanította az emberiséget, mekkora szükség van mások problémáival
törődni és azokat megosztani. A "törődés szemléletének és
kultúrájának fejlesztését" szorgalmazta közösségek és nemzetek
között, a családokban és a munkahelyeken éppúgy, mint a nemzetközi
színtéren.
"Ez a magatartás vezet a béke útjára, mivel testvériségre
alapozott társadalmat épít. Mindannyian (...) arra vagyunk
hivatottak, hogy a békét építsük minden nap és minden helyszínen
kezet nyújtva testvérünknek, akinek akár egy vigaszszóra van
szüksége, akár gyengédségre vagy szolidaritásra" - jelentette ki a
pápa.
Ferenc pápa a pápai lakosztály úgynevezett könyvtártermében
állva olvasta fel beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus)
előtt mondott el. Az egyház január elsején - 1967 óta - a béke
világnapját ünnepli.
Az imádság után Ferenc pápa fájdalmát és aggodalmát fejezte ki a
Jemenben súlyosbodott erőszak miatt, és az "oktatás, gyógyszerek,
élelem" nélkül maradt jemeni lakosságért imádkozott. Megemlítette a
Nigériában az utóbbi napokban túszul ejtett püspököt is.
Ferenc pápa fájdalmas isiászra hivatkozva lemondta az újév
délelőtti misét, amelyet Pietro Parolin bíboros, szentszéki
államtitkár mutatott be a Szent Péter-bazilikában.
A pápa legközelebb vasárnap mond Úrangyala-imádságot, amelyet
továbbra is interneten közvetítenek.
Kiemelt kép: Alessandra Benedetti Corbis Getty Images