Megyei jogú városok határolódnak el Szita Károlytól

Bradánovics Bendegúz 2020-12-21 13:59:54.000000
Nem érzik, hogy Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként képviselné őket.
Fotó: MTI / Fischer Zoltán

Mai napon korábban beszámoltunk róla, hogy Szépen lassan kivégzik az önkormányzatokat.

Az alaphelyzet abból indult ki, hogy a már amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat újabb sarc éri a kormány részéről az iparűzési adó csökkenése miatt.
Szita még hetekkel ezelőtt Parragh ötletére úgy reagált, hogy többször egyeztettek Parragh Lászlóval az ötlet kapcsán és hozzátette, hogy a kieső összeget a város más helyről nem tudná pótolni, így, ha ez bekövetkezne alacsonyabb színvonalon működnének a szolgáltatások. Parragh iparűzési adó fizetésének felfüggesztésével kapcsolatos ötlete nem valósult meg teljesen, de sok önkormányzat nehezebb helyzetbe került.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke facebookon tett közzé egy közleményt, amelyet több megyei jogú város vezető is aláírt. A közleményüket változatlan formában tesszük közzé.

Nem jut majd MJVSZ-tagdíjra az önkormányzatok költségvetéséből

Elhatárolódunk a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke által kiadott nyilatkozattól. Azt kérjük Szita Károlytól, hogy a jövőben szakmai alapon képviselje a szövetséget, és tartózkodjon a szervezet egésze nevében tett, politikai alapú nyilatkozatoktól. Közösen úgy döntöttünk, hogy a 2021-es költségvetésben az MJVSZ-tagdíjra szánt, többmillió forintos összeget is a járvány elleni védekezésre fordítjuk, mivel a helyi iparűzési adóbevételek megvonása után minden forintra szükségünk lesz.

Szita Károly, az MJVSZ elnöke a szövetség nevében a kormány helyi iparűzési adót megfelező döntésének támogatásáról, a gazdaságvédelminek nevezett, valójában nyíltan politikai célú, az önkormányzatok gazdálkodását ellehetetlenítő intézkedéssel kapcsolatos elégedettségéről adott ki közleményt.

A 23 hazai nagyváros polgármesterét tömörítő szervezetből 9 városvezető azonban nem ért egyet sem a nyilatkozattal, sem a kormány döntésével. Tudjuk, hogy ezt a többi, főleg kormánypárti vezetésű város polgármestereinek egy része is értetlenül fogadta, igaz, kritikát ők eddig nem fogalmaztak meg. A 9 város vezetőiként természetesen szolidaritást vállalunk a többi város és település vezetőjével is, ugyanis az ő városaikat, az ő közszolgáltatásaikat, az ő lakosságukat is jelentős hátrány éri a csökkentés miatt. Ismerjük és átérezzük az ő helyzetüket is.

Szita Károly tehát az MJVSZ szakmai céllal létrejött, a nagyvárosok egységes képviseletére hivatott szövetsége nevében, az érintett polgármesterekkel folytatott egyeztetés nélkül, de az ő nevükben adott ki a kormány politikai céljaival egyetértő, az önkormányzatok kivéreztetését célzó döntést támogató nyilatkozatot.

Ezzel Szita Károly túllépett hatáskörén, politikai célokra használt fel egy szakmai érdekképviselet érdekében megalakult szervezetet. Ezt károsnak és elfogadhatatlannak tartjuk. Azt kérjük Szita Károlytól, hogy szakmai szervezetként tekintsen az MJVSZ-re, és csak a tagokkal előzetesen egyeztetett közleményt adjon ki, egyúttal tartózkodjon a szövetség nevében tett, politikai célú nyilatkozatoktól.

Ahogy az MJVSZ közleménye is kitér rá, a hazai nagyvárosoknak járványügyi költségvetést kell készíteniük 2021-re. Szita Károly úgy fogalmaz, hogy a nagyvárosok önkormányzatainak mindent a járvány elleni védekezés alá kell rendelniük.

A KKV szektor által fizetett helyi iparűzési adóbevételek 50%-os csökkentése olyan nehéz helyzetbe sodorja az önkormányzatok költségvetését, hogy az MJVSZ tagdíjára már nem lesz elég forrás, ezért úgy döntöttünk, hogy 2021-ben nem fizetjük be a szervezet több millió forintos, éves tagdíját. Valóban minden forintra szükség lesz ahhoz, hogy önkormányzataink működőképesek maradjanak, és ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtegyünk városaink polgárainak védelme érdekében.

Hangsúlyozzuk, a Megyei Jogú Városok Szövetségének szakmai küldetését továbbra is fontosnak tartjuk, azonban tagságunk jövőbeli megőrzését az MJVSZ elnökének ezutáni nyilatkozatai függvényében mérlegelni fogjuk.


Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke

Botka László, Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármester

Dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere

Dr. Csőzik László, Érd Megyei Jogú Város Polgármestere

Dr. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármestere

Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármestere

Pintér Tamás, Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere

 

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.