KÉPEK A CIKK VÉGÉN 👇
A zöldpárti képviselő kitartást kívánt a gyerekeknek, szülőknek, tanároknak és az iskola dolgozóinak, akik nem először élik át ezeket a pillanatokat. A 2019-es felújítás során is rendre leázott az épület, a tetőszerkezet cseréje során. A kivitelező a Szemeco Kft, aki az akkori megkereséseinkre nem volt hajlandó válaszolni. Felder szerint az a hivatalos álláspont, hogy a hétvégi garanciális munkák során ázott le a Toldi, ami azért érdekes, mert a hétvégén nem is esett az eső. Feltehetően a tetőn összegyűlt víz zúdulhatott az épületre, mikor megbontották a tetőszerkezetet.
Felder Frigyes kifogásolta: „a Polgármester Úr Facebookos karácsonyi parádézásai között nem olvasható, hogy nagyon sajnálja a történteket”. A képviselő azt is hozzáteszi, hogy a Fidesz-közeli médiumok sem számoltak be az esetről, pedig tudhattak róla.
A felső tagozatos tanulók kényszerszüneten vannak, a szülők nem tudják, hogy mikor lesznek bepótolva a leázás miatti elmaradások. Arra panaszkodnak, hogy nem tájékoztatta őket senki a teendőkről és arról, hogy mi várható.
A képeken jól látszik, hogy a beépített szekrényekből, konnektorokból és az álmennyezetről is folyt a víz. A termekben található oktatáshoz szükséges műszaki eszközök és dokumentumok is vizesek.
Felder Frigyes levelet is írt Szita Károlynak az esettel kapcsolatban. Az LMP-s képviselő arról érdeklődött, hogy mikor jár le a Szemeco Kft. jótállási kötelezettsége, illetve pontosan mi okozhatta a beázást, ha hétvégén nem is volt eső.
A szülők által megfogalmazott kérdéseket elküldtük Stickel Péter tankerületi igazgatónak. Szeretnénk választ kapni arra, hogy:
- biztosítanak-e felügyeletet a kényszerszüneten lévő diákoknak?
- január 4-én elindul-e az oktatás?
- hány tanulót érint a kényszerszünet?
- mikor pótolják az elmaradt órákat?
Update:
Válaszolt a Kaposvári Tankerületi Központ. Válaszukat változtatás nélkül közöljük:
"A Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toldi Lakótelepi Tagiskolájában történt beázás csupán a felső tagozatos tanulókat érinti, biztonságuk érdekében tanítás nélküli munkanapok átszervezésével oldották meg a fennálló problémát 2020.12.15-től 2020. 12.18-ig. Ezen időszak alatt a jogszabályoknak megfelelően, igény szerint felügyeletet biztosít az iskola. Az intézményvezető tájékoztatása szerint 2021. január 4-én az oktatás minden évfolyamon zavartalanul folytatódhat."
A Toldi iskola 2019-es kálváriájáról itt olvashat bővebben: