Mint ismert, egy 65 év alatti vásárló miatt záratta be a rendőrség a nagyatádi Európa Pékséget, mivel az illető a 65 év felettieknek fenntartott idősávban vásárolt. 10 óra 10 perckor történt a vásárlás, de 9 és 11 óra között csak a 65 év felettiek tartózkodhattak volna az üzletben.
A tulajdonos fia, Cena Labinot elmondta a KPSVR-nek, úgy sejtik, hogy egy szervezett akció áldozatai lettek, hiszen a rendőrök már várták az ominózus vásárlót, mikor kilépett a boltból. Azt is valószínűsíti, hogy konkurenciaharcról lehet szó, hiszen népszerű az üzletük.
A nagyatádiak nem hagyták annyiban az ügyet, összefogtak és több, mint kétezer aláírást gyűjtöttek össze a pékség érdekében. A médiavisszhang is óriási volt: csak a KPSVR-en közel 50 ezren olvasták az esetet, de a vezető hazai hírpotálok is beszámoltak róla.
Vélhetően az eset utóéletét látva a Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetője felülvizsgálta az ügyet és 60 helyett 7 napra mérsékelte a büntetést, az 500 ezer forintot pedig 300 ezerre csökkentette.
Az eset után Berzencén és Iharosberényben is a nagyatádi pékséghez hasonló mértékű büntetést szabott ki a rendőrség, majd alkalmazott önkorrekciót és enyhítette a kényszerpihenő időtartamát – tudta meg a Blikk.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos válaszában tudatta: a Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetője a pékség után Berzencén és Iharosberényben is önkorrekciózott.
Az eset kapcsán szárnyra kaptak olyan információk, hogy a súlyos büntetés miatt egy rendőr fegyelmit kapott és visszavonták a nagyatádi közrendvédelmi osztályvezető kinevezését. Mind a két értesülést cáfolta a megyei főkapitányság.
Azonban Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára a lapnak elmondta, tudomása szerint egy megbízott - és nem kinevezett - osztályvezetőt áthelyeztek más területre.