Bőven van pénz, de Szita alig segíti a kaposváriakat

Admin1 Admin1 2020-12-09 11:24:55.000000
Kováts Imre, korábbi DK-s önkormányzati képviselő szerint, Kaposvárnak van pénze és itt lenne az ideje, ha a polgármester betartaná a kaposváriaknak oly sokszor hangoztatott kampányszlogent: „ha baj van nem elvenni, hanem adni kell”. A város 3,5 milliárd forintot kapott beruházásra, így a saját bevételeiből támogathatná a város lakóit és vállalkozásait, de nem teszi.
Kováts Imre

Kováts felidézi a 2008-as gazdasági világválság idején hozott közgyűlési döntéseket, melyek a válság enyhítését szolgálták:

  • az önkormányzat előre hozta beruházásait
  • 500 ezer forint támogatás új munkahelyek létrehozására (összesen 60 millió forint erejéig)
  • helyi adók átütemezési lehetősége a kis - és középvállalkozások likviditásának érdekében

A korábbi képviselő szerint az akkori válságkezelő intézkedések elmaradnak Kaposvár lehetőségeitől, így javasolta, hogy:

  • 50 százalékos iparűzési adócsökkentés a legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknak, akik így két évig nem csökkenthetik a dolgozók létszámát
  • a város hozzon létre két éves közmunkaprogramot

Ugyan Szita nem támogatta (így a közgyűlés sem) a javaslatokat ennek ellenére az önkormányzat adómentességet biztosított 4000 vállalkozásnak, akiknek az adóalapja nem haladta meg a 2,5 millió forintot, illetve többszörösére emelte a közmunkások számát. Ekkor hangoztatta Szita: „a ha baj van nem elvenni, hanem adni kell”.

Kováts azt írja, hogy Kaposvár önkormányzata ma sokkal jobb pénzügyi helyzetben van, köszönhetően annak, hogy a KOMÉTA visszavásárolta részvényeit az önkormányzattól. A korábbi 2 milliárdos befektetés (Kaposvár a kormánytól kapott 3,5 milliárdot gazdaságfejlesztésre, ebből fektetett be 2 milliárdot a Kométába) 1,5 milliárdot fialt, így összesen 3,5 milliárddal gazdagodott a város. 

Ezt a 3,5 milliárdot nem vonta el a kormány, annak ellenére, hogy korábban ekkora összeget adott a városnak, hanem Kaposvárnak adta infrastrukturális fejlesztésre. Ez Kováts Imre szerint azt jelenti, hogy az önkormányzat bevételeiből, így az iparűzési adóból sokkal kevesebb összeget kell beruházásra költeni, igy több marad a kaposváriak életminőségének javítására.

Szita Károly a szeptemberi közgyűlésen elismerte, hogy hivatalosan is 1300 fő új munkanélkülit regisztráltak a járvány időszaka alatt.

A korábbi képviselő szerint itt lenne az ideje, hogy a sokszor hangoztatott szlogent a polgármester be is tartsa, hiszen van rá fedezet.

Szita Károly valamiért mégsem akarja a kaposváriakat tisztességesen támogatni. Rejtély, hogy se a vállalkozások, se a nehéz helyzetbe kerülő kaposváriak nem kapnak hathatós támogatást, holott a 3,5 milliárd forint Kaposvár lakosságára vetítve közel 60 ezer forintot jelentene minden egyes kaposvárinak. Mivel ez az összeg Kaposvár rendelkezésére áll, így Szita Károly bátran adhatna a város bevételeiből jelentős segítséget a bajban. 

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.