Bayer: Volt nekünk pedofil harcostársunk is

Bradánovics Bendegúz 2020-12-04 17:44:38.000000
"Ennek a kockázatát, Zsoca, 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban."
Fotó: Varsányi Bence, Szűcs Donát / Azonnali

A Hírtv Háttérkép című műsorában sem tudták kikerülni a szexbotrányt. Szájer ereszcsatornás, orgiázós, ecstasyval a táskában menekülős pályafutásának végét jelentő történettel Bayernek is foglalkoznia kellett. A műsor vendégei Boros Imre és Bogár László közgazdászok voltak.

"Nyeljük le a nagy szőrös varangyot." -kezdte az adást Bayer.

Ezzel nem Szájerre, hanem az eseményekre gondolt, vagyis a nyilvánosságot kapó homoszexuális orgiára, melynek a végén ablakon kiugorva, ereszcsatornán lógva, táskájában ecstasyval próbált menekülni a rendőrök elöl, kevés sikerrel.

"A legmagasabb intellektusú, legokosabb emberünk ennyire nem lehet hülye" dobta fel a témát Bayer. A mostani harcban, az EU-val ás a Soros hálózattal szemben, nem érti, hogy lehetett Szájer ilyen felelőtlen.

Bogár László ezután egy kisebb világvégét kezdett el fejtegetni, ahol minden kaotikus, minden ember száz megatonnás hidrogénbomba, így a világ csúszik lefelé a lejtőn. Szigetelőréteget lehet erre tenni, de nem érdemes. 

Boros Imre máshonnan közelítette meg a dolgot. Felhozta Margaret Thatchert, akinek nem volt szexbotránya, nem orgiázott és menekült ereszcsatornán, viszont az utódait sorozatosan "kinyírta", úgy ahogy Angela Merkel, akit kivételesen kvalitásos politikusnak nevezett. Szerinte "Jóska ebbe a hibába esett", noha nem utódlás miatt került címlapra Szájer. Boros kiemelte, hogy az EP-képviselő legalább lemondott, nem úgy mint a baloldalon Korózs Lajos az álmentőssel készített videó után. Úgy gondolja a baloldal hajlamosabb elfelejteni a múltat. -rótta fel a korábbi kommunista III/II-es operatív tiszt.

Bayer azt mondta, hogy "az elfajzás bármilyen formája egy lefelé tartó spirál."

Belekezdett egy történetbe egykori barátjukról (később a blogjában hangsúlyozta, nem fideszes politikusról beszélt), aki egy úton bevalotta neki, hogy meleg, majd később már azzal dicsekedett, hogy kisfiúk is a rendelkezésére állnak Thaiföldön. Kiemelte, hogy ezzel szemben Szájer "igenis egy morális lény". A publicistának fáj, hogy ezzel kezdik ki a Fidesz ethoszát. Szerinte nem az a fontos, amit csinálnak, hanem hogy a jót hirdetik-e.

Józsi küzdött a rettenetes démonával, de a jót méltányolta és képviselte, csak nem tudta kikerülni a lefelé tartó spirált - mondta Bayer.

Bogár még felvetette, hogy a vezető politikusokat alkalmassági vizsgálatra kéne küldeni, vagyis Szájert már ki kellett volna szűrni, mert meleg. Kiemelte, hogy politikai kockázat, ha "hibás szerkezetű személyek" vezető beosztáshoz jutnak. "Ennek a kockázatát, Zsoca, 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban" -jegyezte meg Bogár.

Később próbálták még mentegetni a drogozással kapcsolatban Szájert, hogy valaki biztos beletette a táskájába "azt a szart", de mondandóját a publicista azzal zárta, hogy

"mindig lesz számára egy tál meleg étele."

Update:

Orosz Anna és Szél Bernadett feljelentést tettek kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt. Facebook bejegyzésükben írják, hogy 
-"Bayer Zsolt tegnap este a Hírtv-n számolt be arról, hogy 18 éve tudja egy “barátjáról, harcostársáról”, hogy Thaiföldre jár, “ mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak”. 18 éve tud erről és 18 éve nem tesz ellene semmit. A gyermekek elleni szexuális erőszakot szavakban elítélő Fidesz tagja semmit sem tett annak érdekében, hogy egyetlen gyermek se essen áldozatául "harcostársának", történjen az akár Magyarországon, akár külföldön."

A pestisrácok megkereste telefonon Bayer Zsoltot, aki azt állította nekik, hogy a harcostárs alatt nem politikusra, hanem egy a korábban a Magyar Nemzetben dolgozó újságíró kollégájára gondolt.

A portál elérte az újságírót is, aki a a G-nap előttől dolgozott a Magyar Nemzetnél és Simicska 180 fokos fordulata után is maradt a lapnál, most pedig a Magyar Hang munkatársa. Elmondta, hogy ténylegesen beszélt Bayerrel hosszasan az erdélyi utakon és sosem titkolta, hogy a fiúkhoz vonzódik, viszont hangsúlyozta, hogy soha nem létesített szexuális kapcsolatot egy kiskorúval sem.

A Magyar Hang főszerkesztője, György Zsombor közleményben reagált.

Ahogy írják:

"Kollégánk egyértelművé tette: semmilyen törvénysértést nem követett el, soha nem létesített testi kapcsolatot kiskorúakkal, sem itthon, sem más országban. Ezen túlmenően a magánélete senkire sem tartozik. Ellentétben a brüsszeli éjszakában bujkáló fideszesekkel, neki nincs rejtegetnivalója. Mondani sem kell: a pedofíliát, emberek kizsákmányolását, életük megnyomorítását mélyen elítéljük."

Közleményükhöz hozzáteszik, hogy Készen állnak, hogy minden felmerülő kérdésre őszintén válaszoljanak, és megtesszik a jogi lépéseket. 

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.