Az ország fog össze ismét egy SMA-s gyermek gyógyulásáért

Bradánovics Bendegúz 2020-11-19 12:36:56.000000
Ismert magyar emberek álltak Zsombor gyógyulása mellé.

Balázsék a Rádió 1-en a reggeli műsorukban hívták fel Zsomborra, az SMA-s gyermekre a figyelmet. Lékai-Kiss Ramóna is innen szerzett tudomást az esetről, ezért ő is elkezdte buzdítani közösségi oldalain a követőit, hogy segítsenek Zsombor gyógyulásában.

Nemrégiben Zente és Levente gyógyulásáért fogott össze az ország és most ezekben a nehéz időkben Zsombornak van szüksége a segítségre. Zsombor is SMA-ban, egy öröklődő izomsorvadásos betegségben szenved, ahogy korábban Zente és Levente is.

Fotó: Sma baby Zsombor facebook oldal

Ellátogattunk az Sma baby Zsombor facebook oldalra és az ott leírt történetet változatlan formában közöljük:

Egy cél lebeg a szemünk előtt…de igazából az, hogy létezik ez a cél már erőt ad nekünk! Ez pedig a ZOLGENSMA, amely 730 millió forint. 

Zsombival és persze apával egy nagyon hosszú és akadályokkal teli úton vagyunk túl, aminek még nincs vége. Mégis hálás vagyok, mert van miért és legfőképpen van kiért ezt csinálni! Több bejegyzés is mélyen megérint és erőt ad nekünk.

De tartozunk még nektek egy történettel. Ami úgy kezdődik, hogy 16 hetes terhes voltam, amikor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy bébike lyukas szívvel fog születni. Így mi ezt apával elfogadtuk és készültünk rá lelkileg. Bébike a születése után 2 napig lehetett velem, utána elvitték a PIC-re. Amelyik anya átélte milyen a koraszülött osztály, abban egyetérthetünk, szörnyen nehéz csak három óránként látni a gyermekedet. De legalább láthatod! 10 nehéz nap után jöhettünk haza. Zsombi pedig olyan szépen evett és fejlődött, hogy szinte el is felejtettük, hogy szívbeteg. Bár tornára nem járhattunk vele, mert kímélni kellett.

A problémák 2,5 hónapos korában kezdődtek, étvágytalansággal. Ekkor még egy új gyógyszerre gyanakodtunk, de később kiderült, hogy nem erről van szó. A súlynövekedése 4 hónaposan egyszerűen megállt 4800 gram volt és ez 5 hónapos koráig nem mozdult. A mozgása is fokozatosan leépült. Először a lábakon vettük észre, de úgy gondoltuk, hogy a szíve miatt fáradékony. A kardiológusunk sürgetésére előrébb hozták a szívműtétet. Így kerültünk a GOKI-ba soványan, megviselten. A műtétre így 5 hónapos korában került sor. Bár mindenki mondta nekünk: ez rutin műtétnek számít. De egy apa és egy anya szótárában nincs ilyen, hogy rutin szívműtét.

Az a három és fél óra nagyon nehezen akart eltelni. Amikor végre kimondták, hogy bemehetek bébikéhez, még mindig remegő kezekkel simogattam.

Pedig nagyon erős volt, 3 nap után már együtt voltunk újra. Már tudom, hogy az ő állapotában ez valóságos csoda volt!!!

A műtét utáni felépülés villámgyorsan ment. Újra tudott cumisüvegből enni. Apával azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén és végre csak jó dolgok fognak történni.

De sajnos nem így lett. Zsombi mozgása nem tért vissza. Két és fél héttel a műtét után már a neurológus elmondta, hogy mire gondol Zsombi mozgáselmaradása kapcsán, de igazából ő sem akarta elhinni (remélte, hogy nincs igaza), hogy a szívbetegség mellett még gerincvelői izomsorvadás is legyen. Sajnos mégis igaza lett. Egy hét alatt megjött a vérvétel eredménye. Alig voltunk túl az egyik megpróbáltatásunkon, jött a következő. Viszont magunkba zuhanni sem volt időnk, mert utánaolvasva az interneten, mindenhol első helyen szerepel a korai kezelés fontossága. Ezért nem sokkal később, már a Bethesdával egyeztettünk a spinraza miatt. Nagyon sok embernek vagyunk ott hálásak, akik lehetővé tették, hogy Zsombi már 6 hónapos kora után egy nappal megkaphassa az első kezelést. Ugyanakkor úgy érezzük, ez a gyógyszer sajnos nem az, amivel a mi egyetlen kicsi bébink igazán lehetőséget kap a teljes életre.

A ZOLGENSMA az új célunk, amely most visz minket előre tovább, és amivel talán egyszer járni, biciklizni láthatjuk őt. Reméljük ezzel már valóban célbaérünk!

Ebben pedig ti is segíthettek nekünk.

Zsombor számláján november 16-ig összegyűlt 137.538.346 forint.

Ahhoz, hogy össze tudjon jönni a kezeléshez szükséges összeg az alábbi módokon lehet adakozni:

Szép jövőért Zsombornak Alapítvány
Számlaszám: 11734152-21916838
IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB

PAYPAL: www.paypal.me/helpzsombor
Gofundme: https://gf.me/u/yvz4qu
Helpkarma: https://hu.helpkarma.com/help/291602074209

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.