Kormányinfó: Önkéntes alapú lesz a koronavírus elleni oltás, és ingyen adják majd

Bradánovics Bendegúz 2020-11-12 13:43:16.000000
Gulyás Gergely pedig be fogja oltani magát. A focisták nem kapnak milliókat, és több az örökbefogadást tervező szülő, mint ahány árva gyerek van Magyarországon. Elképesztő kijelentések a kormányinfón, ahol elővették a migránsokat és Soros Györgyöt is. 

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta a mai sajtótájékoztatón, hogy a vírus elleni vakcina mindenki számára ingyenes lesz, a beadására viszont nem fogják kötelezni a lakosságot.

Fotó: Kormányinfó facebook oldala

A miniszter több kérdésben is kifejtette ma a kormány véleményét. A főbb témákra tett, és a kérdésekre adott reakciók:

  • A különböző vakcinák fejlesztését figyelemmel kíséri a kormány, a cél az, hogy minél előbb és minél több vakcinát vásároljunk, ugyanakkor a lehetséges mellékhatásokat is számításba kell venni.
  • Azért nyúltak hozzá a vírus pusztítása közben a választói törvényhez, mert ehhez csak december 31-ig van lehetőségük.
  • Szerintük nem nehezíti a pártok indulását az, hogy az eddigi 27 helyett 50 választókörzetben kell jelöltet állítaniuk.
  • Az orvosoknak meg fogják engedni, hogy másodállást vállaljanak.
  • Nem tartják problémásnak, hogy megengedett lesz a szavazólapok lefotózása, ugyanis szerintük mindenki maga dönti majd el, kinek mutatja meg az elkészült képet.
  • A kormány szerint a jogállami kérdésekhez kötött EU-s támogatás arról szól, hogy engedjünk be migránsokat.
  • Azt szeretnék, ha Korózs Lajos (MSZP) lemondana a Népjóléti Bizottság elnöki pozíciójáról egy nevéhez fűződő, az egészségügyet negatívan bemutató kamuvideó miatt
  • Nem tartják problémásnak, hogy a szerda 0 órától hatályba lépő szabályok hivatalosan csak az alkalmazás előtt másfél órával jelentek meg, ugyanis Orbán Viktor ezeket már korábban elmondta Facebook oldalán.
  • Magyar egészségügy felkészülése megtörtént, és állni fogja a sarat, nem kell pánikot kelteni.
  • Álhír, hogy a focisták fizetését milliókkal kipótolja a kormány. Maximum bruttó 240 ezer forint lehet az államtól kapott pénz.
  • A kormány a korábbi Nemzeti Konzultációban adott válaszokat megfontolja majd, erről pedig komoly bejelentéseket tervez.
  • Gulyás szerint Magyarországon sokkal többen akarnak örökbe fogadni gyereket, mint ahány árva gyerek van. Ezért nem fogják hátrányosan érinteni az örökbefogadást a korábban meghozott korlátozó intézkedések.
  • A közpénz definíciójának megfogalmazása szerinte nem lett szűkebb, hiába írják, hogy az állam követelése, ebbe bele fogják érteni azt, amit kell (önkormányzatok, Nemzeti Bank stb.).
  • Gulyás Gergely bármelyik vakcinával hajlandó beoltani magát, ami hivatalosan elfogadott lesz, nem számít, milyen országból érkezik.
  • A választási szabályokat innentől az ellenzékkel közösen fogják csak módosítani. A Fidesz nem tervezi a választókerületek módosítását.
  • Az amerikai elnökválasztásról azt mondta, Magyarországnak van tapasztalata a demokrata adminisztrációkkal. Megadják az esélyt Bidennek is, de az Obama féle csapattal elégedetlenek voltak. Ha nálunk hasonló szabálytalanságok lettek volna a választás körül, mint ahogyan azt Trump állítja az USA-ban, akkor nagyon szidnának minket.
  • A jogállamisághoz kötött EU-s kifizetések Gulyás szerint szubjektív szempontok alapján érkeznek, és Soros Györgyhöz köthetőek.
  • Magyarországon addig nem lesz migráció, amíg polgári kormány van hatalmon. Ezzel szemben szerinte az MSZP és a DK a muszlim migrációt támogatja.
  • A kormány a megfelelő időben megfelelő döntéseket hozott, emiatt kezelni tudják a koronavírus járványt.
  • A jelenlegi kórházban ápolt betegek számához képest még kétszeres ágykapacitást is biztosítani tudnak.
  • Az örökbefogadás szigorításának miértjéről azt mondja, a kivételekből kár általánosítani, és a szabályoknak sem kell ezekre kitérniük. Az élet általában sokszínűbb, mint amit meg lehet fogalmazni.
  • Bár nincs leírva, de nem, a kaszinók sem tarthatnak nyitva. Igaz, a következő mondata éppen az, hogy amit jogszabály nem tilt, azt lehet csinálni.
  • A kormány nem döntött még az óraátállítás eltörléséről.
  • Naponta egyeztetnek orvosokkal, matematikusokkal, és amint veszélyt jelentenek a számok az ellátásra, cselekedni fognak. Aki fertőzött, annak karanténban kell lenniük.

A teljes videó ide kattintva visszanézhető.

Forrás: ugytudjuk.hu

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.