Könnyebben kirúghatók a Kaposvári Egyetem dolgozói is

Admin1 Admin1 2020-08-10 13:35:45.000000
Gyuricza Csabával, a Kaposvári Egyetemet is beolvasztó Szent István Egyetem megbízott rektorával, készített interjút a Világgazdaság. Január 1-től a dolgozók átkerülnek a közalkalmazotti jogviszonyból a munka törvénykönyve alá, ami sokaknak okozhat kellemetlen meglepetést.

Gyuricza ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz a Világgazdaságnak: „Alapvető változás, hogy januártól a munkatársak átkerülnek a közalkalmazottiból a munka törvénykönyve szerinti jogviszonyba. Ettől most nyilván sokan félnek, mint ahogyan minden változástól, de azt várjuk, hogy ez sokkal rugalmasabb működést tesz majd lehetővé az egyetem számára.” 

A rugalmasság többnyire azt jelentheti, hogy a munkavállalók közalkalmazotti jogviszony által biztosított védelme megszűnik. A munka törvénykönyve, az Orbán-kormányok változtatásai miatt, már jóval kevesebb védelmet biztosít a munkavállalónak a munkáltatóval szemben. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete még 2019 novemberében adott ki egy összehasonlító elemzést a közalkalmazotti törvény és a munka törvénykönyve kapcsán. Ebből is látható, hogy sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetnek ezek a munkavállalók.

Mint ismert, az új Szent István Egyetem, a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusának és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával jött létre. Az integrációval Közép-Európa legnagyobb mezőgazdasági területen működő egyeteme lett 15 ezer hallgatóval, több mint kétezer oktatóval, kutatóval és a munkát támogató munkatárssal – mondja Gyuricza Csaba.

Az öt campus (Budapest, Gödöllő, Kaposvár, Keszthely és Gyöngyös) nem szakágak szerint szerveződik majd, hanem az egyes területeknek lesz egy központja, de a többi helyen folyó képzést, kutatást is megtartják. Nem egy olyan centralizáció a cél, ami megszünteti a vidéki bázisokat – mondja a megbízott rektor.

Ennek némiképp ellentmond az egész koncepció, hiszen egy centralizációnak pont az a lényege, hogy létrejöjjön egy központi irányító egység. Ha pedig minden marad a régiben, akkor pusztán csak anyagi okai lehetnek az átalakításnak, hiszen sokkal könnyebb lesz megválni azoktól a munkatársaktól, akik az új rendszerben nem végeznek pénzben kifejezhető „hasznos” munkát az egyetem számára. 

Gyuricza júliusban még azzal indokolta az összevonást, hogy az agrárképzésbe jelentkezőknél 30-40 százalékos, a pedagógiai képzésre jelentkezőknél 50 százalékos volt a visszaesés, így előbb utóbb a Kaposvári Egyetem is krízishelyzetbe kerülhetett volna. A rektor akkor még 3500-4000 munkatársról beszélt, a mai interjúban már csak több, mint 2000 dolgozóról tesz említést a létrejövő egyetem kapcsán. Ez jelentős eltérés a két hónappal ezelőtti számhoz képest, de így egyből értelmet nyer a munkavállalók közalkalmazotti státuszának megszüntetése és a munka törvénykönyve alá kerülésük.

A rektor meglehetősen homályosan fogalmazott a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal együtt rendelkezésre álló 12 ezer hektáros földterület hasznosításáról: „A következő hónapokban még dolgozunk a részleteken, az a lényeg, hogy ebben is egységes rendszert szeretnénk felépíteni. Egy része tangazdaságként működik majd, és termelési funkciója is lesz, ám a cél az, hogy valamilyen módon kapcsolódjon a korszerű gyakorlati képzéshez.”

A „valamilyen módon kapcsolódjon”-ból is látszik, hogy szinte semmilyen szakmai koncepció nem lehet az integráció mögött.

Borítókép: Dr. Gyuricza Csaba és Dr. Fazekas Sándor A magyar föld jövőjéért c. kiadvány bemutatóján - fotó: agrotrend.hu

kpsvr

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.