A hivatalos adatok szerint a vírus március 4-én jelent meg Magyarországon, és március 15-én hunyt el az első beteg. Április végéig 2863-ra nőtt a nyilvántartott fertőzöttek száma, és 323-an hunytak el ennek következtében - írja az atádhir.hu.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatásai alapján az a feltételezés nem állja meg a helyét, hogy a vírus hamarabb megjelent és szedte az áldozatait, mint azt hivatalosan bejelentették – írta a Magyar Narancs. Januárban és februárban országosan ugyanis 3431-gyel kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. Erre a KSH gyorselemzése némi magyarázatot is adott: "A jelentős csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén később és alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott."
A megye legnagyobb temetkezési vállalata, az évente csaknem 2 ezer temetkezési szolgáltatást végző Somogy Temetkezési Kft. Nyilvántartásaikból látszik: csaknem 20 százalékkal kevesebb temetést rendeltek náluk idén március-áprilisban (258), mint a tavalyi év azonos időszakában (322). Kaposvár és környékén 39-ról 29-re csökkent ez a szám, ami több, mint 25 százalékos visszaesést jelent.
kpsvr