Orbán megszólalt a kórházi ágyfelszabadítással kapcsolatban

Admin1 Admin1 2020-04-17 09:24:28.000000
Továbbra is nagyon keveset tudunk erről a vírusról, ezért óvatos életösztön vezeti a magyar védekezést – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Arra a felvetésre, hogy Európában több ország is enyhíteni készül a járványügyi korlátozásokon, a miniszterelnök elmondta, „mindenki sötétben tapogatózik”, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Ausztria előttünk jár. Megismételte, hogy laboratóriumként tekint szomszédunkra, figyelni és jegyzetelni kell, „ami ott bevált, azt kell átvenni”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: egyelőre nem meri azt mondani, hogy lazítsunk a korlátozásokon, ha Ausztriában bevált a korlátozások enyhítése, „csak akkor és majd” lehet átgondolni a kérdést Magyarországon. „Reméld a legjobbat és készülj a legrosszabbra” – tette hozzá a miniszterelnök.

A kórházi ágyfelszabadítások kapcsán elmondta, az elmúlt hetekben a védekezés arról szólt, hogy gőzerővel lassítsák a járvány terjedését, és fel tudják készíteni az egészségügyet a tömeges fertőzésekre. Orbán Viktor szerint időt nyertünk és a kórházak felkészítése elkezdődött, a járványhelyzetben szükséges volt eszközöket beszerezni, ezért légihidat létesítettek Kínával. A magyar védekezést arra készítették fel, hogy a legrosszabb esetre is legyen elegendő ágy, eszköz és egészségügyi dolgozó.

A kórházi ágyak kapcsán a kormány abból indult ki, hogy az országban több mint 1000 idősotthon van, vagyis ha minden otthonban csak 10 ember kapja el az új típusú koronavírust, az 10000 beteg embert jelent. „A bizonytalan jövőre kell készülni” – tette hozzá Orbán Viktor. Többször is hangsúlyozta, hogy a járvány magyarországi csúcspontja még előttünk van.

Az orvosokkal, szakértőkkel való konzultációjából azt a következtetést vonta le, hogy 8000 lélegeztetőgépre, és több mint 30 ezer kórházi ágyra van szükség. A miniszterelnök elismerte: valóban okoz nehézségeket, hogy ezeket a számokat elérjék, de azért látogatta meg a kórházakat, hogy felmérje a nehézségeket.

Orbán Viktor azt is kifejtette, hogy jelenleg 68 ezer kórházi ágyat tartanak számon, melynek 34 százalékán nem volt beteg. Ahhoz, hogy az ágyak 60 százalékát felszabadítsák, valójában 16 százalék esetében kellett meghozni azt a döntést, hogy ahol halasztható az ellátás, ott a beteget otthonápolásra küldjék. Hogy mi a halasztható és a halaszthatatlan orvosi beavatkozás, a miniszterelnök hangsúlyozta: ilyen döntéseket a politika nem hozhat, a hazaküldésekről egy orvosi grémium döntött.

„Egy orvosi grémium az, ami eldöntötte, hogy milyen beavatkozást tart halaszthatatlannak, és mit halaszthatónak. Az orvosi grémium adta ki a szakmai iránymutatást a kórházaknak, hogy ne forduljon elő, hogy olyan embert is hazaküldenek, aki egyébként otthon nem kezelhető, illetve akin mindenképpen végre kell hajtanunk halaszthatatlan beavatkozásokat”

– fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádióban.

„Ez orvosi döntés és nem politikai döntés” – emelte ki Orbán Viktor, hozzátette: ez egy kényelmetlen és nehéz kérdés, mert az ember nem véletlenül kerül kórházba, de másképp nem tudják megoldani a megfelelő számú kórházi ágyak felszabadítását.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy jó döntés volt a húsvéti időszakban a polgármesterekre bízni a kijárási korlátozások szigorításának a lehetőségét. „A húsvéti időszak egy jó gyakorlat volt, most már tudjuk, hogy ez hogy működik” – tette hozzá. Orbán Viktor szerint a polgármesterek jó döntéseket hoztak, a helyzet magaslatán voltak. Most megint jó idő jön, „szép hétvégére számítunk, és ugyanaz a helyzet, mint egy héttel ezelőtt”, az emberek mennének vidékre és a nyaralókba, „a szociális érintkezés szaporodásának a veszedelme ismét itt van”, ezért a jó tapasztalatok alapján, újra megadják a polgármestereknek a döntés lehetőségét, hogy szigorítanak-e a korlátozásokon.

A miniszterelnök arra is kitért, jól látható, hogy a fertőzések többsége Budapesten van, és előbb-utóbb nem lehet majd elkerülni, hogy Karácsony Gergely „sajátos szabályokat léptessen életbe”.

„Ezért örülök a főpolgármesterrel kialakult együttműködésnek”

– jegyezte meg Orbán Viktor.

A Pesti úti idősotthon ügyében azt mondta: most ne a felelősséget keressük, hanem az összefogást, előbbi kapcsán úgy fogalmazott, „mindent a maga idejében”. Majd ha túl vagyunk az egészen, akkor majd térjünk vissza arra, hogy mi is történik az önkormányzati fenntartású idősek otthonában, és hol milyen állapotokat találtunk – tette hozzá a miniszterelnök. Úgy fogalmazott:

„Én a főpolgármester úrral is, meg a többi polgármesterrel is a lehető legszorosabb és bajtársiasabb együttműködésre törekszem, mert a veszély nem múlt el.”

 

Forrás: Jövő Tv

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.