A márciusban esedékes országgyűlési tiszteletdíjak felülvizsgálat után – a koronavírus-járvány kitörése ellenére – nem maradnak fizetésemelés nélkül az országgyűlési képviselők – írja az mfor.
2018-ban a közszféra egyes ágazataiban dolgozók juttatásának emelése után az országgyűlési képviselők fizetéséről is döntést hoztak, és az országos bruttó átlagbér éves változásához rögzítették a képviselők fizetést. Míg Szlovéniában a járvány idejére 30 százalékkal csökken a képviselők és a miniszterek fizetése, addig Magyarországon újabb emelésről döntöttek.
Ennek értelmében április elején 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak az állami vezetők, ezzel pedig egyetlen képviselő sem marad egymillió forintnál alacsonyabb fizetéssel. A legmagasabb összeget Kövér László házelnök viheti haza, nettó 1 981 150 forintot, ami 200 ezer forintos fizetésemelés jelent számára.
kpsvr
Borítókép: Kovács Tamás/ MTI