Meghalt 11 krónikus beteg, és egy nap alatt 210-zel nőtt, így 1190-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Somogyban 17 fertőzött van. Hétfőn a kaposvári kórházban elhunyt egy 77 éves asszony a koronavírus fertőzés következtében. Ő volt az első somogy megyei áldozata a vírusnak.
A kormányzati honlap tájékoztatása szerint a fővárosban a Pesti úti idősek otthonában eddig 151 igazolt koronavírus-fertőzött van és 7 elhunyt. A fertőzöttek száma várhatóan magasabb lesz a több mint ötszáz fős idősotthonban, mert a laborvizsgálatok még jelenleg is tartanak.
Az oldal adatai szerint 112-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Jelenleg 16 006-an vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 29 948. A koronavirus-gov.hu térképe alapján továbbra is Budapesten (580 ember) és Pest megyében (194) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (72), Győr-Moson-Sopron megye (43), Csongrád megye (42) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (37) megye. A legkevesebb fertőzött Borsod-Abaúj-Zemplén (10) és Heves (5) megyében van. Somogy megyében 17 fertőzött van.
Forrás: JövőTv
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.