"- Itt az ideje, hogy a települési vezetők ne pártpolitikusként viselkedjenek, hanem valóban polgármesterré váljanak" - üzente Szita Károly fideszes politikus az ellenzéki polgármestereknek. Az a Szita Károly figyelmezteti ellenzéki kollégáit erre, aki mélyen hallgat a Kaposvári Egyetem önállóságának megszűntetése kapcsán. 2020 augusztus 1-jén elveszik a Kaposvári Egyetem önállóságát, elveszik Kaposvár egyetemét, de ehhez semmi hozzáfűznivalója nincs a polgármesternek. Inkább kioktatja az ellenzéki polgármestereket, mert azok szót emeltek az önkormányzatok kivéreztetése ellen.
Most a tiltakozás egy újabb szintet lépett, hiszen már nem csak Budapest, hanem a vidéki nagyvárosok ellenzéki polgármesterei is csatlakoztak a közös fellépéshez. A Karácsony Gergely Facebook-oldalán megjelent nyilatkozat szerint
“AZ ÖNKORMÁNYZATOK EDDIG FONTOS RÉSZESEI VOLTAK ENNEK AZ ÖSSZEFOGÁSNAK, ÚGY TŰNIK AZONBAN, HOGY A KORMÁNY SZERINT A VÉDEKEZÉSBEN NINCS SZÜKSÉG AZ ÖNKORMÁNYZATOKRA. SŐT, EGYÁLTALÁN NINCS SZÜKSÉG RÁJUK.”
– olvasható a bejegyzésben

A nyilatkozat szerint a már bejelentett forráselvonások jelentősen meggyengítik az önkormányzati rendszer válságkezelő képességét. A polgármesterek ezért felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel, valamint egy petíciót is elindított az ügy nyomatékosítása érdekében.
kpsvr
Forrás: JövőTv