Három év javítóintézeti nevelést kapott a kaposvári gyermekotthon bántalmazási ügyének első rendű vádlottja – írja a 444.hu.
A KPSVR is beszámolt a kaposvári gyermekotthonban történt súlyos bántalmazásról, melyet videóra is rögzítettek az elkövetők. Kiderül, hogy többször is bántalmazták, megalázták a sértettet. Aljas indokból, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség a három fiatalkorú vádlottat – írja a 444.hu.
A vádlottak ugyanabban a csoportban voltak elhelyezve, mint a sértett. Az elsőrendű vádlott rendszeresen alázta és verte az áldozatot, és addig nem engedték ki a szobából, amíg nem kezd el vérezni az ütésektől és a rúgásoktól - számol be a 444.hu.
Itt tekintheti meg a videót.
Forrás: 444.hu
Borítókép: Facebook
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.