Szegény országunk

Bogdán Erik 2019-11-25 10:06:32.000000
Nézem a tévét és rácsodákozom. A passzív házról szól a híradós riport, hogy milyen ésszerű, milyen környezetbarát és takarékos, meg is térül az ára tíz év alatt. Potom 4-500 ezer a négyzetméterenkénti ára, ami közel van az egyéb ingatlanárakhoz. Ahogy a kamera távolodik, egy modern palota képét látom. Kiakadtam.

A cikk szerzője Varga Zsolt korábban a Somogy Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója volt, azelőtt pedig Somogy Megyei Önkormányzat Park Szociális Otthon és Módszertani Intézmény igazgatója.

 

Hogy miért? Mert nem ez a magyar valóság. Mert legatyásodtak az emberek, alig van pénze a magyaroknak a megélhetésre. Méghogy passzív ház tízmilliókért? Ugyan. A fiatalok saját garzont sem tudnak megvenni, sok idős a saját otthonát is alig tudja fenntartani, tízezrek élnek az utcán hajléktalanként és sorolhatnánk.

Erről bezzeg egyre kevesebb televíziós műsor szól. Mintha Magyarországon nem lenne szociális katasztrófa, mintha nem éhezne három gyerekből kettő, mintha nem csúszna le egyre több társadalmi réteg. De nem, ez nem hírértékű. Az igen, hogy a néhány százezres magyar elit, milyen luxusban él, szinte szégyellheti magát mindenki, akinek erre nem futja. Mert biztos tehetségtelen és dologtalan. Ezt sugározza ma minden, egyre inkább megfelelve a hatalmi elvárásoknak.

A magyarok többsége jó, ha százötvenezret haszavisz. Eközben a KSH ontja az adatokat arról, hogy a bruttó magyar átlagkereset dinamikusan növekszik, mára meghaladja a 350 ezer forintot. Mi van? Miről beszél a KSH? 350 ezer forint ma a közalkalmazotti bérkategória majdnem teteje. De alig keresnek ennyit a közalkalmazottak és tisztviselők. A piaci szektorban sem jobb a helyzet. Tehát hamisít a KSH? Lehet. De az is lehet, hogy a Fidesz néhány százezres holdudvara keres olyan jól, hogy ez magával húzza az átlagot. Igen, náluk millió felett kezdődnek a (sokszor munka nélkül felvett) jövedelmek és a sokszázezres nyugdíjak. Ettől még a magyar társadalom tömege – jobb esetben – alig 180 ezerért dolgozik és 130 ezer a nyugdíja. Kivéve a közmunkást, aki 50 ezerből kell, hogy megéljen.

Szörnyű és drámai. Ha ma a magyar béreket Euróba fizetnék, akkor a 2007-es szinten volnának a bérjövedelmek, a legrosszabbként Európában. Már a románok is jobban keresnek és jobban élnek. A leszakadóknak pedig nincs segítség, mert szétverték az állami szociális intézményrendszert. Maholnap csak civil segítők maradnak, ha hagyják őket dolgozni. Legjobban azért örültem, hogy az önkormányzatok sokasága lett ellenzéki, mert bennük látok empátiát, szeretetet, szakmaiságot a szociális válság megoldására. Hogy végre helyére kerüljenek a dolgok, egészségessé váljon a társadalom szerkezete és támogatottá az emberi szolidaritás. 

Mert nem úgy kell a gyermekszegénységet sem kezelni, mint ahogyan Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó tette a „Mindenki lakjon jól” politikai mozgalmával. Amiről aztán kiderült: nem segített semmit, de jól megcsapolta az állam és az adakozók pénzét. De Hegedűs Zsuzsa még ma is van. Milliós fizetésért, állami autóval, sofőrrel, luxusban. Most nagyokat hallgat. Miért? Épeszű válasz nincs.

Szerző: Varga Zsolt

Kép: pexels.com

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.