Végzett Az Ördög Ügyvédje Borkaival – Új videók 18+

Bogdán Erik 2019-10-12 15:39:43.000000
„Büszke vagyok rátok!” írja az „Ez az ördög ügyvédje” blog legújabb bejegyzésében, ami a Borkai-botrány utolsó felvonása a szerzőtől. Azonban munkája nem ért véget, a jövőben is számíthatunk tőle leleplező videókra, képekre.

Nagyjából egy héttel ezelőtt jelent meg az „Ez az ördög ügyvédje” blog, aminek egyetlen célja volt, leleplezze Borkai Zsolt fideszes győri polgármester valódi mivoltát. Az atombombát október 5-én dobta le az ördög ügyvédje, mikor videókat és fotókat tett nyilvánossá, melyen a keresztény elveket és családját kampányában előszeretettel használó Borkai Zsolt mások előtt két nővel szexszel és drogozik haverjaival egy adriai luxushajón, pünkösd idején. A videókat megpróbálták eltüntetni az internetről, viszont ami egyszer kikerül a világhálóra azt sosem lehet már eltüntetni. A videók tűzvészként söpörtek végig a médián, ezzel meglehetősen kínos helyzetbe hozva Borkait és a Fideszt.

A Borkai-popó-pornó-kokó ügy hatására a polgármester mellől eltávolodott saját pártja, szinte senki sem sietett a segítségére, bocsánatkérő videójában, melyben úgy olvassa a bűnbánó vallomását, pedig nem keltett semmiféle szimpátiát a korrupt politikus irányába.

Ami viszont a hűtlenségen és a drogozásnál is nagyobb probléma, egyre több korrupciós ügye kerül a napvilágra Borkainak. A szexvideón szereplő egyik hölgy 3 millió forint EU-s támogatást nyert nemrég esküvői ruha szalonjának finanszírozására, Borkai pedagógus feleségének 4 hektáros, teniszpályás birtoka van, illetve Borkai fia havi közel egy millió forint fizetést kapott a semmiért.

Az ördög ügyvédje azonban befejezte a Borkai-ügyet, tegnap megjelent bejegyzésében, aminek címe „Büszke vagyok rátok” fejti ki, hogy részéről a Borkai-ügynek vége, viszont a jövőben még számos politikus mocskos lepedőjét ki fogja teregetni, viszont ehhez szüksége van a mi segítségünkre is. „Nagyon sok anyagom van, ami meg fog buktatni politikusokat, sőt idővel az egész maffiát. Azonban nem lehet mindent egyszerre. Egyesével kell kiütni a téglákat a falból, hogy aztán az összedőljön. Ne aggódjatok, a nálam lévő anyagokat használni fogom, de nem érdemes őket akármikor. Ígérem, mindennek el fog jönni az ideje. Sőt, mivel Ti is küldtetek nekem már nagyon értékes anyagokat és információkat, ez az idő hamarabb is eljöhet, mint terveztem. Amit nekem átadtok, az nyilvánosságra fog kerülni”, olvashatjuk a blogban.

Az utolsó bejegyzésben azért még kaptunk egy utolsó ajándékot, egy linket, ahol az összes – sok esetben bővített változatú – Borkai videót megtalálhatjuk. Csak 18 éven felülieknek! Megtekinthetik itt: https://www.pornhub.com/users/mutyika

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Illiberal memes

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.