Így múlik el egy emberi élet – Ma van a Hajléktalanok világnapja

Bogdán Erik 2019-10-10 14:55:06.000000
Ma van a Hajléktalanok világnapja. Kozma Lilla Rita Kaposváron született és tanult, jelenleg egy másik városban dolgozik szociális munkásként. Valós történetét megosztotta a KPSVR.hu szerkesztőségével. A történetben szereplők nevét megváltoztattuk személyiségi jogaik védelmének érdekében.

Lendülettel vág neki utcás autónk a nagyvárosi forgatagnak.

Autónkban őszi holmik. Hálózsákok, takarók, váltásruhák. Kigurulunk a kapun, és a belváros felé vesszük az irányt. Lépésben haladunk, dugó van. Délután három és este hét között mindig.

Kék kabát és sál van rajtunk. Hűvös őszi szél fújdogál, az égen felhők gyűlnek. Sötétedik már. A Kárpát utcára kanyarodunk és meg is állunk, Marikához jöttünk.

 – Jó estét Marika! Jó estét! Utcások vagyunk, hogy van?
 – Hál’Istennek, hogy jöttetek, már vártalak titeket. Hát nem jól vagyok… (válaszol álmos, kissé elcsukló hangon) de ti? Ti jól vagytok?
 – Mi jól vagyunk, igen, de hát mondja, magával mi történt? 

Nem válaszol, csak a vállát vonja. Mi meg próbálunk a lelkére beszélni, hogy:

 – Marika! Még csak fél nyolc van, ha elindul még befér az éjjelire.
 – Nem megyek én sehova sem. Szocmunkásokkal nem jövök ki jól. Meghát amúgy se…
 – De hát Marika! Jobb kint, mint bent a melegben?
 – Lilla, higgye el, hogy jobb. Itt vannak a többiek, Dezső vigyáz rám, már csak ők maradtak nekem, tudja Józsi után.

Mondanám, hogy tudom, sőt mondom is. Marikára nézek akinek könnyes a szeme, aztán Dezsőre aki csak szajkózza, hogy igen, be kellene menni, mert ő csak jót akar Marikának, higgyük el. Meg Józsinak megígérte, hogy mindig vigyázni fog rá. 

Marika nincs jól. Hatalmas a hasa a víz miatt az arca is felduzzadt. Mentővel amikor nagy ritkán elmegy, a kezelés végégig szinte sosem marad. Bánásmódra panaszkodik na meg arra, hogy Dezsőék nem látogatják. Mégis miatta marad itt. Szomorú és kétségbeesett a tekintete. Épp szólnék amikor közbevág és jön a már-már rutinszerű kérdés:

 – Takarótok van? Tudnátok hozni?
 – Van, mindjárt hozunk egyet.
 –És meleg tea?
 –Az még nincs. Majd télen, tudod.

Betakarom Marikát, a vállára rakom a kezem, és azt érzem, hogy képtelen vagyok otthagyni. Halkan megkérdezem tőle újfent, hogy orvoshoz sem jönne-e velünk, de ő ugyanúgy, elutasítja és eltűnik a takaró alatt.

Visszaülünk az autóba, én meg csak nézek magam elé és legszívesebben csak üvöltenék, meg csapkodnék, de nem teszem, nem tehetem. Sokan várnak még ránk.  Elindítom az autót, és még egyszer visszanézek a padra. Ránézek a kollégára, akivel szavak nélkül tudjuk, hogy később még visszajövünk, úgyhogy elindulok.

Este fél kilenc lehetett már amikor leparkoltam a Kárpát utca elején. Odaléptünk és felébresztettük Marikát, aki mozdulatlanul feküdt a kis barna padon összekucorodva. Morcosan küld el minket, hogy ő aztán sehova sem megy, és különben is pont elaludt. Visszatakarózott, így eljöttünk.

„Marikát jelentették be, menjünk. Mondjuk sok jóra ne számítsunk szerintem. Nem hiszem, hogy tudjuk vinni akárhova is, tegnap sem akart semmit, csak egy takarót. Nagyon rossz állapotban van, max mentőt hívunk. Mást nem tehetünk.”

„Láttam ma Marikát, megint kint van, kijött a kórházból szerintem, elég rossz passzban van meg kellene nézni ma is.”

Kedd volt. Korábban indultunk ki. Talán napközben több esélyünk van az orvosnál, gondoltuk. Kerestük Marikát. Kerestük Dezsőt és Julit is. Nem voltak ott. Sehol sem voltak. Épp ültünk be az autóba mikor odajött hozzánk egy sorstársuk:

 – Marika az éjszaka kihűlt, kint voltak a mentők, többször újraélesztették de hiába. Marika meghalt.

Csak ültem a volán mögött, az egyik karom az ajtót fogta a másik a kormányt, kicsit talán könnyes lett a szemem, szólni sem bírtam és egyre csak az járt a fejemben, hogy miért? 

                                                                                                                                                                                                                  Kozma Lilla Rita
                                                                                                                                                                                                              utcai szociális munkás

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.