Fejes István, a Kaposváriakért Egyesület elnöke tett végül feljelentést az ügyben. Tanúvallomásából kiderült, a KE és az ellenzéki egység 790 plakátot raktak ki Kaposvár belvárosában, melyből 200-at téptek le az éjszaka folyamán, illetve a plakátokat tartó farostlemezeket is több helyen megrongálták. A plakátok darabja 5000, a lemezeké pedig 7000 forintba került az ellenzéknek.
A plakátok nem sokáig voltak láthatók a városban, ugyanis szeptember 28-án kezdték el őket kirakni, október 2-án hajnalra pedig már szisztematikus le is tépkedték őket. Mivel a plakátokat nagyrészt a forgalmasabb utcákban tépték le, így a térfigyelő kamerák felvételei segítségével azonosíthatja majd a rendőrség az elkövetőket.
A feljelentés és az óriási felháborodás ellenére a plakátrongálás folytatódott: szerda este tíz óra és éjfél között további ellenzéki plakátokat téptek le a városban, így a legforgalmasabb helyekről szinte teljesen eltűnt az ellenzék. Sőt, Horváth Ákos független polgármesterjelölt azt is elmondta szerkesztőségünknek, hogy a kampányban résztvevő kamionok ponyváját is megpróbálta tönkretenni valaki az éjszaka folyamán.
Szerző: Bogdán Erik