A KaposvárMost is megírta az ünnepélyes részátadást, amin Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár is részt vett, aki a Somogybabodon tartott eseményen elmondta: a november végéig 33,2 kilométeresre bővülő útszakasz mintegy nettó 66 milliárd forintba került, a beruházás pedig jelentősen javítja Kaposvár és a Balaton közúti kapcsolatának minőségét.
Igaz, a teljes útszakasz még nincsen kész.
A részátadás nevet azonban nem a sajtó találta ki, az új kifejezést Gelencsér Attila fotójáról ismerhette meg a világ, amit Facebook-oldalán osztott meg.
Az R67-es útszakaszának részátadása jól mutatja a kaposvári építkezések helyzetét. Szita Károly az önkormányzati választásokra be akarta fejezni az összes nagy beruházását, azonban a Kaposvár Arénán és az új uszodán kívül – ahol a napokban egy bíró eltörte a lábát a silány minőségű bírói járda miatt – semmi sem készült el. Azonban valamit muszáj mutatni a választópolgároknak az önkormányzati választás előtt, így ha kell, kilométerenként fogják átadni az R67-est.
Forrás: Index.hu
Fotó: Gelencsér Attila Facebook-oldala