Márki-Zay Péter, kaposvári látogatásakor, világossá tette a fórum utáni szűkkörű beszélgetésen, az MMM csak azt támogatja és csak azt tekinti valós ellenzéki indulónak, aki mögött a legszélesebb ellenzéki egység van és minden valós ellenzéki szereplőnek ezeket a jelölteket kell támogatni. Az erőviszonyok ismeretében, látva a Horváth Ákos mögötti széles összefogást (Kaposváriakért Egyesület, DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP) döntöttek végül úgy, az ellenzéki egységet támogatják.
Honlapjukon azt írják: A mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármesterjelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. 2014-ben Siófok, 2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota is megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához. Akarva, vagy akaratlanul a Fideszt támogatják.
Az MMM honlapjára fel is került Horváth Ákos, mint Kaposvár esélyes polgármesterjelöltje.
Szerző: KPSVR.hu
Fotó: szabolcshír.hu