Paks 2-re is atomkatasztrófa vár?

Bogdán Erik 2019-09-01 11:35:39.000000
Újabb és újabb információk látnak napvilágot az augusztus 8-ai északnyugat-oroszországi nukleáris balesetről. Először atomrakéta balesetként állította be az esetet a Roszatom állami atomenergia-vállalat, de mint a héten kiderült, nagy valószínűséggel atomreaktor robbant fel, nem pedig atomrakéta.

Roszatom állami atomenergia-vállalat azt nyilatkozta, szakemberei „rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak” egy tengeri platformon, amikor a robbanás bekövetkezett Arhangelszk megyében, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre, Nyonoksza község közelében, írja a g7.hu. A balesetben A Roszatom munkatársai közül öten, a védelmi minisztérium dolgozói közül ketten vesztették életüket, hárman megsérültek.

Vjacseszlav Szolovjov, a Szarovban működő Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ – Kísérleti Fizikai Összoroszországi Tudományos Kutatóintézet tudományos vezetőjének elmondása szerint a tudósok a védelmi tárca számára végeztek fejlesztéseket, mikor a baleset történt. Kedden azonban új információk láttak napvilágot, melyek megkérdőjelezhetik a tudományos vezető szavait.

Az Interfax hírügynökség arról számolt be hogy a baleset miatt keletkezett radioaktív felhő áthaladása miatt nőtt meg átmenetileg a háttérsugárzás. A Roszgidromet szerint a gammasugárzás 4-16-szoros felerősödését okozó felhő stroncium-, bárium- és lantánizotópok bomlásának eredményeként jött létre, továbbá hozzátették Szeverodvinszkben a háttérsugárzás már normális és stabilizálódott. Ezt bizonyára megnyugtatásként tették közzé, azonban felfedett egy kulcsfontosságú információt, mely megcáfolja az atomrakéta-baleset meséjét.

Nils Bohmer norvég nukleáris szakértő, az ország bezárt kutatóreaktorainak biztonságos leszerelését felügyelő ügynökség kutatás-fejlesztési vezetője szerint ugyanis az izotópok összetétele egyértelműen mutatja, nem rakéta, hanem kisméretű atomreaktor robbant fel:  „A bárium és a stroncium jelenléte mutatja, hogy a bomlástermékek nukleáris láncreakcióból származnak. Ez bizonyíték arra, hogy egy atomreaktor robbant fel” – nyilatkozta a szakember a The Barents Observer-nek.

Ez több szempontból is kétségre adhat okot, ugyanis vagy atomreaktor meghajtású cirkálórakéták kifejlesztésével kísérletezik Oroszország, mely felgyorsíthatja a fegyverkezési versenyt, mindamellett rengeteg veszéllyel jár ezek kifejlesztése és használata, illetve egy újabb atomkatasztrófával kapcsolatos hazugságon értük rajta Oroszországot, akikkel közreműködve, a Roszatom állami atomenergia-vállalattal építené meg a kormány Paks 2-t. Paks bővítése pedig korántsem halad olyan simán, mint azt Oroszország szeretné.

Paks 2 kivitelezése éveket csúszik, miközben a kormány a 12,5 milliárd eurós hitelből – melyből 10 milliárd euró jön az oroszoktól, 2,5 saját tőke – már 103 millió eurót lekért a kormány, az építkezés és fejlesztés pedig nem halad. Azonban februárban egy elég merész lépést hozott meg Süli János bővítésért felelős miniszter, mely nem adhat sok bizalomra okot Paks 2-vel kapcsolatban.

Az alapozást megelőző munkák, az úgynevezett munkagödör kiásását már azelőtt el akarják kezdeni, hogy a hatóságok engedélyezték volna az új blokkok építését, írja a Direkt36. Ez egy annyira jelentős lépés, hogy legalább egy fontos jogszabályt biztosan módosítani kellene hozzá, amelyhez viszont az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges. Ez felgyorsíthatja a bővítés folyamatát, azonban legalább annyi buktatót rejt magában, mint hasznot. Ha a teljes beruházás terveinek engedélyezése előtt kezdik el az alapozást, akkor nem biztos, hogy az minden szempontból passzol majd a későbbi atomerőműhöz, ha pedig kiderül, hogy az alapozás nem megfelelő, akkor ezt korrigálni kell, ami tovább drágíthatja a munkát.

Ez a lépés igazából csak egy félnek kedvez, a Roszatomnak, akik már nagyon régóta sürgetik a beruházást, illetve az engedélykérési folyamat menetének módosítását is javasolták. A lehető legtöbb kiskaput szeretnék kinyitni ahhoz, hogy az erőmű minél hamarabb megépülhessen, illetve pozíciójuk is megerősödne a beruházásban, ugyanis a jövőben könnyebben el tudnák utasítani a magyar fél jövőbeli esetleges módosítási javaslatait, mert a kivitelezés már folyamatban lenne.

A jelenlegi szabályozás szerint a Paks 2 erőmű építését csak az úgynevezett létesítési engedély birtokában lehet elkezdeni, azonban még az engedélykérelmet sem adták be, pedig Suli János ezt már 2018-ban megígérte. Azonban június 22-én kezdetét vette a Paks II projekt első felvonulási épületeinek kivitelezése. Több mint nyolcvan kiszolgálóépületet létesítenek: irodaházakat, szerelőcsarnokokat, raktárakat, amelyek mind szükségesek a két új atomerőművi blokk kivitelezéséhez, írja a Magyar Nemzet.

Mindezek ellenére úgy tűnik, a magyar kormánynak nem sietős Paks 2 megépülése, miközben egyre erősebb az orosz nyomás. Az orosz atomkatasztrófa és a Roszatom hazugsága és titkolózása pedig további kétségekre adhat okot a magyar emberekben Paks 2 kivitelezésével kapcsolatban, pláne, ha a kész tervek létrejötte előtt akarják elkezdeni az atomerőmű bővítését. Ha szerencsénk van Paks 2 megelőző munkálatait felgyorsító tervek megakadnak az Európai Bizottságnál, és megúszunk egy újabb atomkatasztrófát.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: HVG.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.