Mérgek szivároghatnak a Desedába

Admin1 Admin1 2019-08-28 10:47:46.000000
Legutóbbi Desedával kapcsolatos cikkünkben megpróbáltuk kideríteni, miként nyilvánították kiváló vízminőségűnek a tavat, ha egy hónappal ezelőtt 100 tonnányi busatetemet kellett kihalászni belőle? Mint kiderült úgy, hogy a tó idei vízminősége nem számított bele a mérésbe, amely alapján minősítették a vizet. A víztározó helyzete azonban csak romlani látszik, amivel az Országos Természetőr Egyesület Dél-dunántúli Területi Szervezetének szakértői is egyetértenek.

Országos Természetőr Egyesület Dél-dunántúli Területi Szervezetének egyik munkatársa felkereste szerkesztőségünket, és rendelkezésünkre bocsátott egy, a tó élővilágának pusztulását feltáró dokumentumot, melyet a Kaposvári Járási Hivatalnak küldtek el.

„Az elmúlt hónapokban a Deseda víztározó vízminőségének romlása miatt több állampolgár kereste meg Egyesületünket. Elmondták, hogy a növények és halak pusztulására adott hivatalos magyarázatokat nem tartják kielégítőnek” – írja a dokumentum.

Az Egyesület kutatásaiból és az őket megkereső állampolgárok hiteles fotóiból arra következtettek, hogy a „kis és nagyobb méretű halak, kagylók, vízinövények pusztulása nem egy természetes folyamat része”. Elsősorban az újonnan kiépített vízelvezetési rendszer okolható a krízishelyzetért. A nagy esőzések rengeteg permetszert és műtrágyát mostak a tó vizébe az új vízelvezető-rendszeren keresztül. Ezért az Országos Természetőr Egyesület arra hívta fel a Járási Hivatal figyelmét, hogy „csapadékvíz elvezetési módszereket és a tározóval határos mezőgazdasági termelők növényvédelmi gyakorlatát is, a lehető leggyorsabban felül kellene vizsgálni”. 

A KSH 2016-os adatai is arra mutatnak rá, hogy az elmúlt 15 évben a növényvédő szerek eladása a háromszorosára nőtt, de hasonlóképpen nőtt az egy egységnyi területre jutó műtrágya-felhasználás is. 

Az Egyesület által példaként felhozott képeken jól lehet látni, a kukoricaföldekről az új csatornarendszernek köszönhetően az esővíz az összes ki- és lemosott méreganyagot egyenesen a tóba vezeti. A legtöbb ilyen védőszer és parazitairtó – mint például forát, karboszulfán, terbufosz, diazinon és glifozát tartalmú szerek – tulajdonképpen idegméreg, mely a „környezetbe jutva súlyos veszélyt jelent, mivel halakra és a méhekre nézve magas, a vízi rovarokra nagyon magas toxicitási mutatóval jellemezhető” – fejti ki a napjainkban elterjedt permetszerek veszélyeit a dokumentum.

Ebből kifolyólag, ha ténylegesen meg akarjuk menteni a Desedát, és hosszútávon szeretnénk tervezni a tóval és környezetével, akkor „néhány száz méteres távolságban csak ellenőrzött biogazdálkodás történjen, és a Desedát tápláló patakok vize ill. a mezőgazdasági területről származó csapadékvíz csak  természetes szűrők közbeiktatása után kerüljön a tározóba” – javasolják az Országos Természetőr Egyesület Dél-dunántúli Területi Szervezetének szakértői.

Azonban a kormányhivatal ahelyett, hogy megfogadta volna az Egyesület tanácsait és jobban utánajárt volna a környezetszennyező méreganyagoknak és csatornarendszernek, továbbküldte a dokumentumot és bejelentést a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, ugyanis a Deseda gyakorlatilag az ő reszortjuk, így mosva kezeiket az összes felelősségtől. 

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Országos Természetőr Egyesület Dél-dunántúli Területi Szervezete

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.