Szita már 2030-ra tervez, és az egészségünket félti

Bogdán Erik 2019-08-22 14:59:26.000000
Még áprilisban jelentette be Szita Károly egy sajtótájékoztatón következő nagy programját, az Egészséges Kaposvár 2030-at. A cél, Kaposvár legyen az ország legegészségesebb városa az évtized végére, és ennek érdekében a napokban kaptak a kaposváriak egy kérdőívét és egy levelet is Szita Károlytól, melyben életviteli szokásaikról kérdezi őket.

Az első és legérdekesebb dolog a levéllel kapcsolatban, hogy Szita Károly már bőven a következő öt évre előre tervez. Az szinte lényegtelen számára, hogy két hónap múlva lesz az önkormányzati választás, melyen korántsem lesz olyan egyszerű dolga a 25 éve regnáló polgármesternek. Horváth Ákos és a Kaposváriakért Egyesület méltó kihívói lesznek a helyi Fidesznek, ez azonban nem zavarja Szitát, aki már le is akarja fektetni következő öt évre szóló programjának alapjait.

Mint azt már korábban is írtuk, az Egészséges Kaposvár 2030 Program célja nem a város egészségügyi dolgozói munkakörülményeinek javítása, vagy a kórház épületének és felszereléseinek korszerűsítése és fejlesztése, hanem a város lakóinak egészségesebb életmódra való nevelése. Hogy Szita Károly levelét idézzük: „meglehetősen keveset foglalkozunk azzal, hogy testi, lelki és szellemi értelemben is jól legyünk”.

A Boldogságintézet 2019-es boldogságtérképe alapján Somogy megye az egyik legboldogtalanabb térség Magyarországon, melynél csak az észak-keleti megyék boldogtalanabbak. Ez annyira nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a kaposvári és somogyi bérek az egyik legalacsonyabbak az országban. Ahhoz, hogy testi-lelki boldogságban ússzanak Kaposvár lakói, ahhoz elsősorban az életszínvonalat kell javítani, amihez magasabb bérek és jobb egészségügyi ellátás szükséges. A 20 kérdésből álló kérdőív azonban nem nagyon foglalkozik olyasmikkel, mint a kitöltő jövedelme vagy családi háttere. 

Magyarország boldogságtérképe/ Forrás: boldogsagprogram.hu

Viszont a 15. és 16. kérdést érdemes szemügyre venni. Előbbi igazából nem más, mint rejtett öndicséret a városvezetés részéről, melyben arra kíváncsiak, a kitöltő szerint melyik az a három, már befejeződött fejlesztés, ami számára a legfontosabb, illetve saját és családja egészségére nézve a leghasznosabb. Ezek közé tartozik a helyi járatos buszok lecserélése, a „szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása”, a komposztálóedények biztosítása, lomtalanítás, a távfűtési rendszer kialakítása, illetve az ivóvíz- és szennyvízhálózat fejlesztése. A hat felsorolt „érdem” közül talán kettő tekinthető a 21. században tényleges, valamire való fejlesztésnek, a többi pedig minimális elvárás egy megyeszékhely infrastruktúrájától és vezetőségétől, nem pedig olyan dolog, amire büszkének kell lenni.

A 16. kérdés is arról árulkodik, hogy sem fantázia, sem pedig tenni akarás nincsen igazán a program készítőiben. Arra kíváncsiak, hogy a hat opció közül melyik az a három, ami szerintünk a legfontosabb az egészséges életmód biztosításához a városban? Mindegyik opció vagy semmitmondó, vagy pedig már rég be kellett volna vezetni őket, mint például a Kaposvár-kártya kedvezményeinek kiterjesztése sport- és fitneszcentrumokra, vagy lakosság számára ingyenes sportpályák létrehozása. Ezekre mind szükség lenne, de nem a jövőben, majd öt év múlva, hanem nagyjából már egy évtizeddel ezelőtt is késő lett volna.

Szita Károly arra kérte levelében a lakosságot, hogy a kérdőív kitöltésével jelezzék észrevételeiket a városvezetés felé. Az én észrevételem a következő: Kaposvár egészségügyi dolgozóinak munkakörülményeit és fizetését kell javítani, és az itt dolgozók jövedelmét emelni ahhoz, hogy a városlakók várható élettartama növekedjen, nem pedig azzal „villogni”, hogy van lehetőség szelektív hulladékgyűjtésre egy európai városban.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Bogdán Erik

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.