Európában csökkennek a gázárak, csak Magyarországon nem

Bogdán Erik 2019-08-19 12:11:31.000000
Miközben a nemzetközi gázárak felükre-harmadukra estek, az Orbán-kormány továbbra sem csökkenti a lakossági tarifát, az extrahasznot megtartva magának, írja a Népszava.

A piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár – közölte a Népszavának Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője. Pontos becslést azonban nem tudott mondani a szakember ugyanis országunkban a lakossági tarifát elsősorban politikai érdekek befolyásolják. Mint például, hogy választási időszak van-e éppen, és be lehet-e dobni a kormány által nagyon kedvelt „rezsicsökkentést” az állandó migránsozás mellé a közbeszédbe, politikai programterv gyanánt. Továbbá titkos az az ár, amit az állami MVM-hez tartozó MFGK fizet a magyar lakossági gázért az oroszoknak. Végül pedig a gáz árát az olajtőzsde alakulás is befolyásolja. Jelenleg a szabadpiaci vevők jobb helyzetben vannak, mint a lakossági, kiszabott áron vásárló gázhasználók.

Az európai tőzsdei gázár az elmúlt egy év alatt szinte harmadára, megawattóránként 28 dollárról 10 dollár közelébe esett. Ilyen mélyen tíz éve, mondhatni a fejlett európai gáztőzsde kialakulása óta nem járt a kurzus. Ennek oka az Erste szakértője szerint a vártnál melegebb idő, ami miatt sok gáz maradt a tárolókban, így jelentős túlkínálat keletkezett például a cseppfolyós formában, tengeren szállított, lng-nek hívott, főképp az USA-ból származó fűtőanyagból. Bár ilyet Magyarországra közvetlenül nem szállítanak, áraikban – már csak az amerikai előretörés fékezése végett is – az oroszok szintén egyre inkább lekövetik a nemzetközi tőzsdéket. A jövőben azonban drágulást jósol a szakértő. Számos nagy ipari térség, így Kína vagy az EU  gázigénye nőni fog. A kieső szén- vagy épp atomerőműveket ugyanis célszerű gáztüzelésű egységekkel kiváltani, amelyek segítenek a megújulók hullámzó termelésének kiegyenlítésében is.

Gáz árának különbsége az európai tőzsde és a magyar ár között/Forrás: nepszava.hu

Kaposvár lakosságát is jelentős mértékben érinti a gázár folyamatos változása, illetve a kormány által kiszabott, mesterségesen magasan tartott ár. A KSH 2011-es adatai alapján a megyében 57527 lakásban használtak központi fűtést. Ez a szám 2001-hez képest 29 százalékos növekedést mutat Somogyban, a 2016-os mikrocenzus alapján pedig az ország lakásainak több mint felében központi fűtést használnak, az ezredfordulón ez a szám alig érte el a 40 százalékot. Kaposvár panelházainak nagy részében a mai napig gázfűtést használnak, igaz a város távhőberuházásai igyekeznek orvosolni ezt a „problémát”. Az Otthon Melege Program 2019 a dél-dunántúli régiót 185.400.000 forinttal támogatja a távhőfűtéssel rendelkező lakások felújításában. A támogatásért 2020.március.31-ig még jelentkezhetnek az arra jogosultak.

Más szakértők arra hívták fel a figyelmünket, hogy a 2013-as rezsicsökkentéssel először a gyakorlatban, majd 2016-tól a jogszabályok szintjén is megszűnt a hazai gázárak kapcsolata a nemzetköziekkel. Miközben a 2014.április.1-i 6,5 százalékos mérséklés óta a hazai tarifa nem változott, az európai tőzsdei ár jóval hosszabb ideig állt akkori szintjénél olcsóbban, mint drágábban. Ez óhatatlanul a lakossági gázt az oroszoktól a piaci árhoz közeli szinten megvásárló állami MFGK-nál okoz többlethasznot. Tóth Bertalan az MVM-től kiperelt adatokból arra is rávilágított, hogy az állami nagykereskedő már 2014-ben a hatóság által „elismertnél” olcsóbban vette az oroszoktól a gázt, ezen is extra nyereséget elérve. Mindez értelemszerűen a lakosság zsebéből húzta ki a pénzt: a szocialisták számításai szerint csak 2017 végéig családonként mintegy 70 ezer forintot. A töredékükre eső nemzetközi árakra, az így teljesen feleslegesen összegyűjtött tartalékokra, illetve más, a lakosságot szintén megkárosító fideszes gázmutyikra hivatkozva 32 százalékos árcsökkentést követeltek.

Forrás: nepszava.hu

Fotó: nepszava.hu

1

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.