Az országos lakájmédia célba vette a siófoki összefogást

Bogdán Erik 2019-08-15 14:05:15.000000
Korábban már beszámoltunk a Becsülettel Siófokért Egyesület létrejöttéről, mely a siófoki ellenzéki pártok és a jelenlegi független polgármester, Dr. Lengyel Róbert között jött létre. Az összefogásra az országos kormánypárti média is felfigyelt, és szinte azonnal megpróbálták bemocskolni és aláásni nemcsak az összefogást, hanem magát Siófok városát is.

A Becsülettel Siófokért Egyesület a követező sajtóközleményben vonta felelősségre a hazugságokat terjesztő lakájmédiát, illetve felszólítja a város fideszes politikusait, hogy hivatalosan is határolódjanak el a fideszes sajtó kijelentéseitől:

"Siófok városát példátlanul súlyos, igaztalan támadás érte a Fidesz országos médiája részéről, immár közel egy hete. 

A Fidesz siófoki szervezete, képviselő-testületi frakciója azonban hallgat, ezidáig nem határolódott el a Ripost és a Pesti Srácok hazug állítások tömkelegét tartalmazó, városunk hírnevét rendkívüli módon romboló írásaitól. Melyeknek a célja ugyan a közelgő választásokra való tekintettel a független polgármester lejáratása, ám a kormányszócső-médiumok sara ezúttal minden siófokira ráfröccsent; polgármesterre, fideszes és nemfideszes képviselőre, vendéglátós vállalkozóra, vagy egyszerű városlakóra. 

 „Sétányát ellepték a zsebesek, a prostituáltak és az erőszakos árusok, akik miatt szinte már élhetetlen a Balaton fővárosa. Bár Siófok mindig is a buli városa volt, abszurd módon a helyzet azóta csak romlott, hogy a város polgármestere a Jobbik támogatásával a korábbi rendőrkapitány lett… – írja a Pesti Srácok. – Siófok családi üdülőhely helyett fertő lett, ahol a gyermekeiket sem engedik ki szívesen az utcára…Az utóbbi években rengeteget romlott a helyzet...A problémához hozzájárul, hogy csökkentették a biztonsági szolgálatra fordított kiadásokat...”

A Becsülettel Siófokért Egyesület, valamint a Siófokon helyi szervezettel rendelkező ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP) vezetése és tagsága visszautasítja a propagandamédia hazugságait és egyetért azzal, hogy a város önkormányzata kérjen helyreigazítást az érintett sajtóorgánumoktól, valamint indítson peres eljárást/eljárásokat az ügyben. Úgy véljük, a jó érzésű, józan gondolkodású siófoki polgárok egyként határolódnak el a fent idézett hazug állításoktól. 

Tisztelettel arra kérjük a Fidesz siófoki szervezetét, képviselő-testületi frakcióját, hogy ezúttal emelkedjenek felül a pártérdekeken, adják föl napok óta tartó hallgatásukat és csatlakozzanak a város hírnevét súlyosan romboló, igaztalan állítások elítéléséhez. Közelgő választási kampány ide, vagy oda, ezúttal álljanak az igaztalan állításokat azonnal visszautasító, helyreigazítást és peres eljárást kezdeményező polgármester mellé a város érdekében, mutassák meg, hogy jó lokálpatrióták, hogy vannak helyzetek, amikor a városérdek felülírja a pártérdeket! Ellenkező esetben a nem csupán pártban, politikában gondolkodó siófoki többség kénytelen lesz úgy venni hallgatásukat, hogy egyetértenek.

Egyetértenek azzal, hogy

- „szinte már élhetetlen a Balaton fővárosa”

- a helyzet azóta csak romlott, amióta dr. Lengyel Róbert a polgármester

- „Siófok családi üdülőhely helyett fertő lett, ahol a gyermekeiket sem engedik ki szívesen az utcára”

– „A problémához hozzájárul, hogy csökkentették a biztonsági szolgálatra fordított kiadásokat”

A Becsülettel Siófokért Egyesület, valamint a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP helyi szervezete biztos abban, hogy a fenti hazugságokat a Fidesz helyi szervezetének egyetlen tagja, de még csak szimpatizánsa sem vallja.

Hiszen számukra is közismert:

– A dr. Lengyel Róbert polgármester által a Petőfi sétány katasztrofális közbiztonsága (évi sok száz bűncselekmény, stb.) kapcsán előterjesztett őrzés-védelmi koncepció nyomán 2016. nyarától radikálisan csökkent a korzón elkövetett bűncselekmények száma; 2018-ban már csak a 2016 előtti nyarak esetszámának10 százalékát (!) regisztrálta a rendőrség;

– A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye (2019. 08. 12., 17 óra 59 perc, A számok magukért beszélnek címmel)) szerint „a hivatalos statisztikai adatok alapján évek óta javul a közbiztonság, egyre kevesebb bűncselekmény történik. A Petőfi sétányon június 1. és augusztus 11. között 2016-ban 74 bűncselekményt regisztráltak, míg idén 26-ot, melyből 13 esetben már rendőrkézre került az elkövető. A fenti időszakban ráadásul a 72 napból 48 olyan nap volt, amikor egyáltalán nem történt bűncselekmény...Siófok és a Petőfi sétány közbiztonsága továbbra is kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes”;

- Dr. Lengyel Róbert polgármesternek a sétány közbiztonsága javítását célzó koncepcióját, akár csak az akcióterv idei költségeire szánt pénzösszeget (50 millió forintot, hasonló célra a 2016 előtti években, évtizedekben 0, azaz nulla forint szerepelt a város költségvetésében) egyhangúlag, azaz a Fidesz-frakció egyetértésével fogadta el a képviselő-testület.

A Becsülettel Siófokért Egyesület, valamint az öt, helyi szervezettel rendelkező ellenzéki párt vezetése úgy gondolja, különösen a rendőrség által kiadott, kifejezetten a kormánymédia-birodalomhoz tartozó sajtóorgánumok hazugságait cáfoló közleményben olvasottak után nem lehet kérdés, a tényeket ismerő siófoki lokálpatrióták melyik oldalon állnak. Mi a városén állunk".

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Index.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.