Jó lesz-e a Gárdonyi új teteje?

Bogdán Erik 2019-08-13 10:40:24.000000
Két héttel ezelőtt számoltunk be a Gárdonyi iskola szülői közössége és Szita Károly polgármester között lezajlott megbeszélésről, melyben megígérték a szülőknek, hogy az iskola gőzerővel fog épülni. Az új tetőszerkezet pedig bitumenes lapostető lesz, hasonlóan a panelházak, közintézmények és ipari létesítmények tetejéhez. Ez azonban több helyről is aggodalmat váltott ki, ugyanis a nyári, meleg időjárás sokak szerint nem ideális munkakörnyezet a bitumenes tetőszerkezet kiépítésére. 

A tekercsekben lévő bitumenes szigetelőlemezek lángolvasztással kerülnek beépítésre. A nyári nagy melegben előfordulhat, hogy a lánggal megolvasztott szigetelőlemez nem tud olyan hamar kihűlni, és mivel a technológia sajátossága, hogy hegesztés közben az éppen hegesztendő lemezen kell mozogni a kivitelezőnek, így a felületen történő munka az, amivel esetleg kárt tehetnek a szigetelésben. A modern szigetelőlemezek modifikált bitumenből és poliészterfátyol vagy üvegszövet hordozórétegből állnak, de mint minden szigetelésnek, úgy ennek is a legnagyobb ellensége a napfényben lévő UV sugárzás és a nagy hőmérsékletkülönbségekből származó öregítő hatás. Hogy megbizonyosodjunk arról, milyen következményei vannak a bitumenes tetőfedésnek, megkerestük egy szigeteléstechnikai cég szakemberét, aki ragaszkodott saját maga, és cége anonimitásához.

– Problémát jelent a nyári meleg a bitumenes szigetelésű tetők kivitelezésében?

– Ez elsősorban attól függ, hogy milyen lemezeket használ a kivitelező. Elastomer lemezekkel melegbe nehezebben, míg a plastomer lemezekkel nyáron is könnyebben lehet dolgozni. Újabban műanyag lemezeket szoktak használni, melyeket kevésbé befolyásol a beépítés alatti hőmérséklet. A nyári nagy meleg emberi oldalát is kell nézni, hiszen a kivitelezőnek is a tűző napon kell dolgozni a forróságban, árnyék nélkül. A munkaidő elcsúsztatásával lehet valamelyest javítani a helyzeten. Amennyiben a technológia számára és természetesen a dolgozók számára káros a nagy melegben történő munkavégzés, úgy érdemes a korai hűvösebb órákra időzteni a munkakezdést és mire a hőmérséklet a kora délutáni órákra eléri maximumát addigra befejezni a munkát.

– Mi a különbség a műanyag és a bitumenes szigetelés között?

– Két fajta rétegfelépítés létezik: egyenes és fordított. A fordított rétegrendű felépítés az, amiben a legjobban működik a bitumen. Ha visszabontják a födémig a meglévő szigetelési rétegeket, és egy teljesen új rétegrend készül, akkor a fordított rétegrendű bitumenes tető nagyon jól tud működni és egy nagyon előnyös kialakítási módszer. Ha mégis egyenes rétegrendű felépítést terveznek, akkor inkább műanyaglemezt javasolnék. Élettartamban is van különbség. Bitumentől 20-25 évnél hosszabb felújítási ciklusra nem nagyon kell számítani, míg a műanyaglemezes szigetelések akár 40 évig is eltartanak. Nagy árkülönbség sincsen a két típus között. De ahogy már mondtam, egyenes rétegfelépítésnél mindenképpen műanyag lemezeket használnék bitumen helyett. Azonban az anyagválasztás és a technológia megválasztása a tervező feladata. A döntésben elsősorban a műszaki szempontok játszanak szerepet. Egy felújítás esetében gyakran bonyolultabb lehet a helyzet, mint egy új építésű épület esetében, hiszen figyelembe kell venni olyan szerkezeti adottságokat, amelyekhez a választott technológiával alkalmazkodni kell.

– Milyen módszerekkel lehet még biztosítani egy ilyen tetőszerkezetet?

– Kavicsréteggel le szokták terhelni és így rögzíteni a tetőt. Ennek előnye azon túl, hogy növeli a szigetelés fényvédelmét, így felkerül a tetőre egy nagy hőtehetetlenségű tömeg, ami a hőmérsékleti viszonyok változása miatt kedvező, mert így lassabban melegszenek fel a kavicságy alatti rétegek. Ez a módszer minden tetőszerkezet kiépítésénél előnyös, nem csak a bitumennél. Igazából nincsen olyan előírás, ami azt mondaná, a bitumenes lemezszigetelések kevésbé kedvezőek vagy rosszabbak, mint más módszerek. Ez egy általánosan elfogadott szigetelésfajta, akárcsak a műanyag szigetelések. Alapvetően tisztázni kell, milyen rétegfelépítésben készül a tető és milyen lemezekkel. A tető minősége elsősorban nem a tervezett szigetelési technológiától, hanem a kivitelező, szakmai tudásától függ.

Így már tudjuk, milyen módszerrel, milyen anyagfelhasználással lehet a legjobb tetőszerkezetet kiépíteni. Egy kérdés maradt csupán: Vajon a Szemeco Kft. is tudja-e ezt?

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: Bogdán Erik

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.