456 alkalommal került sor valamilyen ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekményre júniusban, ezzel összességében csaknem 1500-ra ugrott ez a szám az év első felében. Az ellenzék – bár napirenden tartja és tartaná az ügyet – tehetetlen a kormánypárti többségű Országgyűlésben és a szakbizottságokban – írja az atv.hu
Felére csökkent ugyan a májusi hónaphoz képest, de júniusban sem álltak le a végrehajtások. A nyár első hónapjában 456 alkalommal került sor ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekményre. A második negyedéven ezzel 1360-ra, az év első felében pedig összesen 1476-ra emelkedett a különböző okok miatti kilakoltatások és végrehajtások száma a agyar Bírósági Végrehajtói Kamara adatai alapján.
A második negyedév kilakoltatásainak lebontása tehát a következő:
- lakóingatlan sikeres árverését követő birtokba adás miatt: 880,
- lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt: 261
- Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során: 146
- önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt: 71,
- bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően: 2.
Az elmúlt három évben összesen közel 10 ezer otthonból és üzlethelyiségből történt kilakoltatás Magyarországon. Az ellenzék rendkívüli országgyűlést rendelt el a krízis kezelésére, melyen egy Fidesz-KDNP frakciós képviselő sem jelent meg. Cikkünket a témával kapcsolatban itt olvashatják el.
Forrás: atv.hu
Fotó: atv.hu
Szólj hozzá!
„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”
Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.
Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja
Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.).
Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár
A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.
Az Amazonas lángolása világválság!
Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.