A Fidesz kényszerzubbonyt húzna a közoktatásra

Bogdán Erik 2019-07-11 17:20:19.000000
Egy héttel ezelőtt halasztotta el az országgyűlés az új közoktatást módosító csomagról szóló szavazást, aminek elfogadásáról pénteken fognak újra dönteni a parlamentben. Múlt héten a Jobbik nevében Ander Balázs, dél-somogyi Jobbikos képviselő szólalt fel. A KPSVR.hu megkereste Andert az oktatási csomaggal kapcsolatban, mire számíthatunk, ha elfogadják, milyen hatással lesz az ország iskolarendszerére?

– A Fidesz továbbra is ugyanazt a csomagot próbálja letolni a torkunkon, mint egy héttel ezelőtt. A szavazás elhalasztásával történt egy kis zavar a rendszerben, de ettől még ugyan abban a formájában fog pénteken az országgyűlés elé kerülni ez a törvény. Ugyanazt a kényszerzubbonyt húznák rá a közoktatási rendszerre, mint amit az ország más intézményeire már ráhúztak. Szívük szerint megfosztanák az oktatási intézményeket minden autonómiájuktól, és sajnos jó esély van rá, hogy ezt véghez is vigyék – fejtette ki a törvényjavaslat célját Ander Balázs.

A Fidesz-KDNP frakció a felsőoktatás autonómiáját már sikeresen megcsonkította a kancellárok bevezetésével, következő célpontjuk a közoktatás.

– A véleményezési jogot is el fogják venni a tantestületektől és szülőktől – folytatta Ander –, ami legalább eddig megvolt. Országszerte több botrányról lehetett hallani az igazgatóválasztásokkal kapcsolatban. Fideszféle intézményvezetői kinevezési gyakorlat nagyon messze áll a demokratikustól. Nagyon sok olyan eset volt, mikor olyasvalaki került vezetői pozícióba, akit nem fogadott el a nevelői testület. Volt rá példa, hogy fideszes önkormányzati képviselő került egy 16 éve regnáló igazgató helyére, ami erős negatív visszhangot váltott ki mind a tantestület, mind a szülői közösség részéről. Ezeket a hangokat is el szeretné hallgattatni a Fidesz az új törvénnyel, mivel a jövőben már írásos nyoma sem marad majd az ilyen tiltakozásoknak.

Számos egyéb problémát vet fel az új oktatási csomag, ezek közül a legszembetűnőbb, hogy semmilyen szakértői vélemény, felmérés vagy közvélemény kutatás nem előzte meg a csomag létrehozását. Éppen ezért több tucat civil és szülői szervezet tiltakozik a törvény ellen, de ezt a Fidesz-KDNP frakció nem veszi tudomásul, parlamenti többségük segítségével szeretnék letolni az emberek torkán az új oktatási törvényt.

Kaposváron is felismerhető ez a fideszes mentalitás, mivel a három beázott iskolával kapcsolatban szinte semmilyen kommunikációt nem folytat a városvezetés sem a pedagógusok, sem a szülők sem pedig újságunk felé, hiába kerestük fel Szita Károly polgármestert az üggyel kapcsolatban. Ha megszavazzák az új törvényt – amiről Ander Balázs szerint semmi kétség –, akkor még kevesebb esélye lesz a pedagógusoknak és a szülőknek beleszólni saját iskoláik sorsába, illetve a számonkérési lehetőségeiket is elveszik tőlük.

– Az új törvény értelmében lesz egy fizetési pótlék – tette hozzá Ander a kaposvári helyzettel kapcsolatban –, ami az intézményvezetőket illet majd, annak fejében, hogy „milyen jól” végzik a munkájukat. A rendszer működését ismerve ez azoknak a vezetőknek fog majd kedvezni, akik majd keresztültapossák, akár az adott tantestülettel és közösséggel szemben is a központi akaratot. Azok fognak részesülni ebből a pótlékból, akik igazi hajcsár módjára őrködnek majd az adott intézmény felett. Ugyanazt kívánja a Fidesz a közoktatás világában is megvalósítani, amit számos más intézményrendszerben már véghezvitt. Igazi felfelé nyal, lefelé tapos mentalitás.

Ander Balázs még azt is kiemelte, hogy a közoktatás autonómiájának eltörlésével nemcsak pedagógusok munkáját nehezítik meg, hanem a diákok országon belüli mobilitását is jelentősen gátolják. Nehezebben tudnak majd kiszakadni a hátrányos helyzetből érkező diákok környezetükből, nehezebben juthatnak majd el a felsőoktatásig. A társadalmi egyenlőtlenségek kitermelését segíti elő az új oktatási törvény, annak leküzdése helyett.

Szerző: Bogdán Erik

Fotó: hellodelsomogy.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.