Szabad sajtót, átlátható várost ígér Horváth Ákos, az ellenzék polgármester-jelöltje

Bogdán Erik 2019-07-05 15:37:00.000000
- Amikor áprilisban megalakultunk, rengetegen azonnal kíváncsiak voltak rá, kik lesznek a képviselő-jelöltjeink, s főleg, ki lesz a polgármester-jelöltünk – kezdte a Kaposváriakért Egyesület péntek délutáni sajtótájékoztatóját Fejes István, a civil szervezet elnöke. – Azóta eltelt több mint két hónap, de a megújulás szövetségeként úgy gondoltuk, a kaposváriak megérdemlik, hogy ősszel ne csak leváltsuk a jelenlegi városvezetést, hanem olyanokat ültessünk a helyükre, akik hatékonyan tudnak dolgozni Kaposvárért. És főleg olyanokat, akik megannyi ideológia mentén is tudnak együtt dolgozni. 

Az öt ellenzéki párt. a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP által támogatott egyesület elnöke igazi, sőt, országosan egyedülálló csapatként definiálta szervezete jelöltjeit, akik nemcsak az októberi választásra készülnek, hanem ötesztendőnyi közös munkára, hogy 2024-ben is oda tudjanak állni a kaposváriak elé.

- Nem lehet mindenki itt – jegyezte meg Fejes István -, voltak, akik önként hátrébb léptek, akadnak viszont, akik csak a reflektorfényt keresik, akár a csapat kárára is. A csapatéra, melynek tagjai a kaposváriak jelöltjei lesznek ősszel a fideszes pártkatonákkal szemben.

A civil szervezet vezetője ezek után hivatalosan is bemutatta polgármester-jelöltjüket, Horváth Ákost, akiről már hetek óta hallani lehetett, hogy vélhetően elindul a városvezetői posztért.

- Sokan türelmetlenek voltak, de idő kellett, hogy megtaláljuk a megfelelő jelöltet – ismerte el Fejes István. – Olyasvalakit kerestünk, akinek van víziója a várossal kapcsolatban, azt is tudja, ezt hogyan lehet megvalósítani, emellett erről meg is tudja győzni nemcsak az ellenzéki szavazókat, de a kormámnypártokból kiábrándultakat, sőt, a Szita Károlyból kiábrándult fideszeseket is.  Horváth Ákos minden szempontnak megfelel, nem pozíciót szeretne, így egyértelműen ő a Kaposváriakért Egyesület és a kaposváriak ideális jelöltje.

- A választás lehetőségének szellemében vállaltam el az ellenzéki pártok és civilek összefogásának, vagyis a megújulás szövetségének felkérését – vette át a szót Horváth Ákos, aki azonnal kijelentette, kizárólag független és minden kaposvári polgármestere szeretne lenni. - Ötgyermekes családapa vagyok, a két kisebbik fiam nem is oly rég járta ki a bölcsődét, illetve az óvodát, a kisebbik lányom pedig Németországban tanul. Higgyék el, érzékelem a két ország közötti különbséget! A nagyobbik lányomnak köszönhetően már nagypapának vallhatom magam, nos, ezzel a gondolattal még eléggé hadilábon állok…

A Kaposváriakért Egyesület polgármester-jelöltje hozzátette, miután édesanyja, aki nemsokára betölti nyolcvanadik évét, velük lakik, így napi szinten tud erőt meríteni évtizedes élettapasztalatából, ráadásul a napi kapcsolatnak köszönhetően úgy érzi, érti és megérti az időseket.

- Sokak szerint kemény üzletember vagyok, a munkatársaim ráadásul maximalistának és hiperaktívnak tartanak – folytatta –, s van még egy tulajdonságom, ami jól jöhet a kaposváriak számára: a végletekig kitartó vagyok. 

Horváth Ákos, az ellenzék polgármester-jelöltje

Horváth Ákos korábbi közéleti szerepvállalásairól elmondta, tíz élvig a Borostyánvirág Alapítvány anyaotthonának, kétszer két évig a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítványának volt kuratóriumi elnöke, s a VOSZ felkérésére két esztendeig a megyei Prima Primissima-zsűri tagjaként is dolgozott, emellett cégei révén is meglehetősen jól rálát a helyi gazdaságra.

- Kritikusan látom a helyi vállalkozások lehetőségeit – jegyezte meg ezzel kapcsolatban –, 2012-ben már kiálltam értük (a Kaposvári Cégszövetség egyik vezetőjeként lépett fel a helyi vállalkozások érdekében, amikor az önkormányzat 2,5-4-szeresére akarta emelni az építmény- és telekadót – a szerk.), s sajnos azt tapasztalom, az ok még ma is fennáll.

Jövőbeni terveiről általánosságban beszélt az ellenzék polgármester-jelöltje, aki leszögezte: számára a köz mindennél előrébb való. Ígéretet tett, hogy sikere esetén a választást követően megújuló képviselő-testületben megalapozott, valós szakmai vita fog folyni. Ennek alapját képezik majd egy idősekből, egy diákokból és egy vállalkozókból felálló, aktív testületi rendszer.

- Kaposvár lesz a legcivilebb város, itt nem lesz többé lehetőség politikai, s egyéb lobbi érdekek szélsőséges kiszolgálására – jelentette ki –, erre én, mint civil polgármester az előbb említett civil fórumok együtt leszünk a garancia!

Horváth Ákos szerint a jó döntések alapja és a siker záloga a vita, amit ő kifejezetten élvez. Ehhez viszont folyamatos kommunikációra lesz szükség, vagyis a döntések csak a városlakók aktív közreműködésével születhetnek meg.

- Én is Kaposváron élek, napi szinten látom a problémákat, ezért soha nem tudnék a tükörbe nézni, ha visszautasítottam volna azt a feladatot és kihívást, melyre a Kaposváriakért Egyesület, a megújulás szövetségeként, a mögötte álló teljes ellenzéki támogatással együtt felkért – jegyezte meg. - Mert erre a lehetőségre feladatként és kihívásként tekintek, ugyanis az elmúlt 25 év alatt a városvezetés elfáradt, Kaposvárból pedig egy álmos, szürke, egyre fogyatkozó kisváros lett. És nem szeretném, ha gyermekeink a jövőkép hiányában mennének el, mint ahogyan sokan mások már megtették.

A KE polgármester-jelöltje ennek megfelelően az elvándorlást nevezte meg, mint a város legnagyobb és legátfogóbb problémáját. 

- A hajdan több mint 70 ezres Kaposváron most alig 62 ezren élnek. Az elmúlt két önkormányzati ciklusban több mint 6 ezerrel lettünk kevesebben. Csak példaképpen: 2014-ben nyolcszázzal többen hagyták el városunkat, mint költöztek ide. A távozók jelentős része aktív dolgozó és szakember, akiknek hiánya mindenkit súlyosan érint. Hiszen gondolják csak végig a hétköznapokat, nemcsak dolgozóként, szakemberként hiányoznak, akik elköltöztek, hanem sokszor családapaként, családtagként. Megtizedelődött a város, mint egy háborúban…

Második problémaként a messze az országos átlag alatti béreket említette Horváth Ákos, ami persze összefügg a napi szinten gyenge gazdasággal és termelőképességgel, a minimális új érték-teremtéssel, s ennek egyenes következménye, hogy a tömeges vásárló erő már napi szinten kifullad a multik pénztárainál. 

- Mindezek tükrében nem véletlen, hogy a kimutatások szerint a megyeszékhelyek lakói közül a kaposváriak az egyik legboldogtalanabbak – tette hozzá -, és mindezt a látványberuházások és a helyi propaganda sem tudja elfedni. Ezért is kell közösen egy pezsgő, élhető, fenntartható, zöld és 21. századi várost formálnunk! Hiszem, hogy egy város vezetésének nem uralkodnia kell a településen, hanem kiszolgálnia a városlakókat. Nem csodát ígérünk, hanem megteremtjük és biztosítjuk a feltételeit, hogy végre a kaposváriak valóban véleményt mondhassanak, és végre tényleg ők és úgy építhessék a várost, ahogyan szeretnék. Mindezt a teljes nyilvánosság bevonásával, Kaposvárott ugyanis még ebben az évben szabad sajtó lesz, ahol le lehet írni, mit hibának látnak az emberek, hiszen ezzel is a munkánkat segítik. Napi szinten ott leszek az emberek között, bárkinek a szemébe bele tudok és merek nézni most is, és majd a felelősségteljes döntések meghozását követően is.

Szerző: KPSVR.hu

Fotó: KPSVR.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.