A helyi Fidesz állhat a lejáratás hátterében?

Admin1 Admin1 2019-06-13 10:43:16.000000
A tavalyi országgyűlési választások eredménye megmutatta, a kormánypártok ellen csak a teljes ellenzéki összefogás léphet fel eséllyel. Az önkormányzati voksoláson a siker persze így sem garantált, de a szavazatmaximálás érdekében csakis úgy lehet megragadni a vélt-valós esélyeket, ha a pártok, összefogva a civilekkel minden körzetben, illetve a polgármester-választáson egyetlen jelöltet állítanak szembe a Fidesz-KDNP-s indulóval.

Mint megannyi településen, az ellenzék Kaposváron is rátalált a helyes útra, az ellenzéki pártok közül az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum is beállt a változás igényével megalakult Kaposváriakért Egyesület mögé, hosszú távú, öt éves szerződést kötve a civil szervezettel, s az összefogás szükségességét hangoztatja a hajdani Együtt egyik formációja, a Polgári Szabadság Platform is. A két civil formáció jelenleg is egyeztet az együttműködés lehetőségéről, azaz úgy tűnik, az ellenzéki oldal minden szereplője megértette, mi a köz egy jelentős részének akarata.

A tavalyi parlamenti, illetve a májusi EP-választások eredményei ugyanis azt mutatják, hogy Kaposváron többen szavaztak a kormánypártok ellen, mint rájuk: egy éve a Fidesz-KDNP 42 százalékot ért el a városban, az uniós választáson pedig 49-et, ami egyik esetben sem abszolút többség. Vagyis – noha értelemszerűen egy országos választás eredményeiből nem lehet egyenes következményeket levonni egy helyi voksolásra – a számok azt mutatják, Kaposváron a szavazók elvileg jelentősebb része elégedetlen a jelenlegi hatalommal. Egy minimálisan is komolyan vehető ellenzéknek éppen ezért kötelessége megadni az esélyt a változást akaróknak, s ehhez túl kell lépni a régi sérelmeken, érdek- és ideológiai különbségeken. Értelemszerű, hogy egy ilyesfajta kiegyezésnek vesztesei is lesznek, de elvben minden érintett be kell, hogy lássa, a cél érdekében fel kell adni az egyéni ambíciókat.

És bár a tárgyalások-egyeztetések még nem zárultak le, láthatóan máris akad, aki nem tud azonosulni a fenti minimálelvárással, azaz saját érdekeit mindennél előrébbvalónak tartja. Más magyarázatot ugyanis nehéz találni a 2014-ben polgármesteri álmokat szövögető, ám a voksolást Szita Károllyal szemben 65-20-ra elveszítő, s így az MSZP-DK-Együtt közös kompenzációs listájáról a városi közgyűlésbe kerülő, majd mára már csak a DK színeiben, de a párt érdekei ellen politizáló Kováts Imre megnyilvánulásaira. Míg pártja a Kaposváriakért Egyesület egyik támogatója, addig Kováts látványosan fúrja az összefogást és a civil szervezet által polgármester-jelöltnek felkért vállalkozót, Horváth Ákost.

Az is érdekes, hogy Kováts Imre már akkor kiszivárogtatta a vállalkozó nevét, amikor a felek még csak tárgyaltak egymással, ráadásul úgy állítva be Horváthot, mintha a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselőjének, a Szita Károllyal nem éppen felhőtlen viszonyt ápoló Gelencsér Attilának bármi köze lenne a jelöléséhez, ami nyilvánvalóan hazugság. 

Szerdán aztán még messzebb ment Kováts, azzal vádolta meg Horváth Ákost, hogy offshore céget vezet, s emiatt a DK nem támogathatja. Indoklásként felhozta, a vállalkozó cégét a Pest megyei Újlengyelbe jegyezték be, szimplán iparűzésiadó-elkerülési céllal, s nem lehet olyasvalaki kaposvári polgármester-jelölt, aki egyéni gyarapodása érdekében megkárosítja a várost. Arról azonban nagyvonalúan megfeledkezett, hogy Horváthnak az újlengyeli csak az egyik vállalkozása, mely ráadásul Kaposváron semmilyen tevékenységet nem végez – és a képviselő állításával ellentétben nem is offshore -, ellenben azzal a cégével, mely a megyeszékhelyre van bejegyezve, s természetesen itt fizet minden adót és járulékot. Amikor ezzel többen is szembesítették, Kováts továbbra is csak az újlengyeli cégről írt és offshore-ozott, s arra hivatkozott, neki tiszta a lelkiismerete, s hogy az értékrendje szerint Horváth cége offshore – mintha ez nem egy közgazdasági-jogi fogalom, hanem egyéni döntés kérdése lenne… 

Az viszont mindenképpen az egyéni döntése, hogy képtelen elfogadni, előfordulhat, hogy a következő közgyűlésben már nem lesz számára hely. Melyhez annyira ragaszkodik, hogy a képviselői széke érdekében láthatóan mindenre képes, akár az ellenzéki összefogást is ellehetetlenítené. 

A kérdés, hogy ez a lejáratás már a helyi Fidesz akciója, melyhez megnyerték maguknak a sértett Kováts Imrét, vagy a képviselő önszántából cselekszik az ellenzék és saját pártja érdekei ellen? 

 

Szerző: kpsvr.hu

Fotó: kapos.hu

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.