Egy érettségi-túlélő vallomása

Bogdán Erik 2019-06-07 00:29:55.000000
Az eddigi évek talán legnehezebb és legnagyobb felháborodását keltő írásbeli érettségijének lehettem részese, és velem együtt sok más sorstársam is. A szóbeli érettségi értékeléseire, és így a teljes végeredményre még várnunk kell, de addig is olvassátok szeretettel a következő érettségi összefoglalót, egyenesen egy megfáradt és megtört érettségiző tollából.

05. 06. HÉTFŐ
Magyar nyelv és irodalom

Visszanézve úgy gondolom a magyar volt a lehető legjobb tárgy, amivel csak kezdeni lehetett volna az érettségi hetet. A szabályok ismertetésekor még arról ment a diskurzus, hogy milyen szempontok mentén kell verset elemezni, hogyan kell hivatalos levélben megszólítani a címzettet, illetve a lehető legudvariasabb formulákat ismételgettük egymás között, nehogy valaki elfelejtse a jól begyakorolt mondatot: „Várom mielőbbi szívélyes válaszát.”. „Ady Endre szagot érzek!” – jegyezte meg a dolgozatokat osztó tanárunk, Ady halálának 100. évfordulójára utalva, ehhez képest Radnóti Miklós és József Attila versek összehasonlítása és Mándy Iván egyik novellájának elemzése közül választhattunk. A szövegértés a játékot, mint fogalmat elemezte. Maga a szöveg és a szöveghez tartozó kérdések is jóval nehezebbek voltak, mint az előző években. Ady-tekintetben hoppon maradtunk, mégis a többségünk elégedetten távozott.

05. 07. KEDD
Matematika

A hétfői jókedvünk maradványát hamar felőrölte a matematika érettségi első része, a másodikról nem is beszélve. A végére pedig belefulladtunk saját könnyeinkbe. Délután, a nem hivatalos megoldókulcs megjelenése után az osztályunk Messenger csoportjában számolgattunk a lehetséges pontjainkat, vagyis pontosabban azt, hogy vajon megvan-e a kettes – ami a százból 25 pont –, vagy mehetünk-e egyáltalán szóbelizni, amihez 13 pontot kell összekaparni. Akkora felháborodást keltett a középszintű érettségi nehézsége – ami körülbelül egy emelt érettségi szintjével is vetekedhetett volna –. hogy még egy több ezrek által aláírt petíció is született. Amiből ugyan nem lett semmi, de ez is jól mutatja mennyien voltak felháborodva, és elkeseredve.

05. 08. SZERDA
Történelem és állampolgári ismeretek

Én kifejezetten boldogan távoztam tizenegykor az épületből, a töri feladatsor leadása után, akkor még nem sejtettem, hogy az elmúlt évek legtöbb port kavaró érettségijén vagyok túl. A nehézségéhez képest ugyanis jónak éreztem a feladatokat és a megoldásaimat is. Már otthon voltam, amikor az a hír látott napvilágot, hogy az érettségit megelőző este kiszivárogtak az esszék témái: középkori uradalom, Trianon, Szent István, és a Sztálini propaganda. Órákig sírtam a stressztől, értelmetlennek éreztem az egész napot, a fáradtságot, a készüléssel töltött órákat. Több kérdés is keringett bennem: „Mi van, ha újra meg kell írnunk a törit?”, „Mi van, ha újra kell írnunk az egészet?”. Idegesen vártuk mindannyian a fejleményeket, egészen estig, mikor az Oktatási Hivatal oldalán azt olvashattuk, az érettségit nem kell megismételnünk. A kiszivárogtató az óta beismerő vallomást tett, a rendőrség "Történelmi bukás" címen hozta le az esetet.

05. 09. CSÜTÖRTÖK
Angol nyelv

A németet tanulóknak pihenőnap, az angolosoknak az eddigi évek legkönnyebb feladatsora.
Az osztálytársaim boldogan mesélték, hogy még a levelek is könnyen mentek, sokan a vége előtt bőven be tudták adni, nem okozott számukra gondot. Egy könnyű nap az előző feladatsorok drámái után, azonban számomra még vissza volt egy nagy kihívás, még egy nagy hajrá a vége előtt.

05. 10. PÉNTEK
Német nyelv

Én úgy éreztem, hogy egy nagyon nehéz feladatsort kaptunk idén. Erre rátett egy lapáttal az elmúlt évek egyik legnehezebb hallott szövegértése, ami sokunkon kifogott. A csoporttársaim nagy része siralmas eredménnyel zárta a napot, de igazából sorstársaim nagy része már a kérdéssor átfutása után temette az egész írásbelijét. A hét fáradtsága, és ez a gyomros, amit német érettséginek csúfolunk eleget tettek azért, hogy végül szomorúan távozunk a teremből. A héthez passzoló, erős zárást láthattunk.

Én így éltem meg az idei érettségi írásbeli részét, a szóbeli és végül az érettségi bizonyítvány kiosztása még vissza van. Nektek hogy ment az érettségi?

Szerző: Vass Karina

Illusztráció: Sükösdi Bence

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.