Így nehéz lesz megegyezni: ellenzéki egyesületek csörtéje a Cornerben

Bogdán Erik 2019-05-30 21:43:40.000000
„Kaposvári ellenzék: együttműködés, koordináció vagy?” címmel szervezett fórumot a Corner étterem különtermébe csütörtök délutánra a Kaposváriak Kossuth Köre. A rendezvényen a Mindenki Magyarországa Mozgalom részéről Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, a Kaposváriakért Egyesülettől Fejes István vett részt, míg a Polgári Szabadság Platformot Pintér Lóránd képviselte.

Bevezetésként Hadházy az általa kezdeményezett, az Európai Ügyészséghez csatlakozásért indított aláírásgyűjtés sikeréről beszélt. Elmondta, hivatalos szignószám még nincsen, de sok százezren támogatták az ötletét.

- Ez már egy olyan tömegek által támogatott akarat, melyet a kormány nem tud csak úgy egyszerűen lesöpörni az asztalról – tette hozzá. – Legalább ennyire fontos, hogy rengetegen segítettek, nagyjából 25 ezren gyűjtötték az aláírásokat, felvállalva ezzel megannyi konfliktust.

A képviselő ezek után megemlítette a nap sikerét: a kormány ugyanis bejelentette, bizonytalan időre felfüggeszti a közigazgatási bíróságok felállítását. A döntést Hadházy az uniós nyomásgyakorlással, valamint a bíróságok karakán kiállásával magyarázta.

- Ilyen kormányzati teljesítmény mellett is 52 százalékkal nyert a Fidesz-KDNP – tért át az EP-választásra. – Egy normális országban kapott volna vagy hat százalékot, ám a kormánypropagandának köszönhetően Magyarországon simán győzött. Hogy ez ne így legyen a jövőben, azon múlik, lesznek-e megfelelő támogatottságú ellenzéki mozgalmak, akiknek a majdani jelöltjei mögött megfelelő mennyiségű aktivista áll. A mozgalmunk célja, megtalálni az alkalmas jelölteket, akik helyi szinten katalizálhatják az ellenzéki együttműködést. 

- Az, hogy civilként itt vagyok, azt mutatja, hogy rohadt nagy baj van az országban – vette át a szót Fejes István. – Egyszerűen nem lehet tovább szótlanul nézni, mi történik! 

A KE elnöke kijelentette: az ellenzék közös célja, leváltani a regnáló városvezetést, s ehhez háttérbe kell szorítani az egyéni ambíciókat.

- Úgy gondoljuk, csak úgy lehet sikeres az ellenzék, ha minden körzetben csak egy jelölt küzd meg a kormánypárti riválissal – mondta. – Ennek érdekében megállapodást kötöttünk az MSZP-vel, a DK-val, a Jobbikkal, az LMP-vel és a Momentummal, méghozzá öt évre, ugyanis nem elég leváltani a városvezetést, azt is meg kell akadályozni, hogy a következő választáson visszatérjenek.

Fejes hozzátette: az egyesülethez bárki csatlakozhat, aki egyetért elképzeléseikkel. 

- Van esély legyőzni a Fidesz-KDNP-t, hiszen a tavalyi, parlamenti választásokon 42 százaléknyi szavazatot kapott, míg az ellenzéki erők a kamupártok és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nélkül 55-öt – emlékeztetett. – Csak éppen nem jött létre az ellenzéki összefogás, így Gelencsér Attila nyerte a választást. Van rá tervünk, hogyan lehet nyerni, s arra is, hogyan kellene vezetni a várost. Mi azt mondjuk, az itt élő emberek a legfontosabbak!

A KE elnöke kiemelte: a változáshoz támogatás kell, a városlakóké, akiknek segíteniük kell a jelölteket.

- Örülök, hogy végre le tudtunk ülni azok után, hogy hallottam mendemondákat, mit kértünk és mit nem voltunk hajlandóak megadni – kezdte Pintér Lóránd, aki bemutatta a 2010-ben alakult PSZP-t, s az egyesület eddigi tevékenységét. – Nekünk is az az érdekünk, legalábbis, ha megoldható, hogy mindenütt egy ellenzéki jelült legyen. A tavalyi választások szomorú példát jelentenek, hiszen már akkor is le lehetett volna győzni Gelencsér Attilát, ám hiába javasoltuk az együttműködést.

A hallgatóságból többen is megkérdezték, van-e esély a két egyesület együttműködésére? Fejes szerint a KE nyitott a kérdésben, Pintér pedig állította: már 2016-ban, a gumiégető elleni sikeres tiltakozás felajánlották, a PSZP-t ernyőszervezetként használhatnák az ellenzéki pártok, ám elsikkadt a kezdeményezésük.

- Akadnak olyan szereplői az együttműködésnek, akik nem akarják, hogy a PSZP is részt vegyen benne – tette hozzá. Majd javasolta, mindkét egyesület jelöljön ki 3-3 tagú tárgyalódelegációt, s kezdjék meg az egyeztetéseket. - Három pontból nem engedünk – jelentette ki -, az első, hogy a tartalmi kérdések, prioritások a legfontosabbak, ezután következhetnek a személyi kérdések, végül a kampányfinanszírozás. El tudunk képzelni teljes körű együttműködést, de koordinált indulást is, vagyis, amikor külön indulunk a választásokon, de egymás jelöltjeire nem indítunk sajátot. 

Hadházy Ákos szerint elképzelhetetlen, hogy ne sikerüljön megegyeznie a két formációnak, amivel a hallgatóság egyetértett ugyan, ám éppen az érintetteken látszott, komoly ellentétek feszülnek közöttük, nehezen dolgozzák fel korábbi sérelmeiket, s egyelőre nem úgy tűnik, hogy hamarosan sikerül megegyezniük.

Szerző: KPSVR.hu

Fotó: Bogdán Erik

Szólj hozzá!

A polgármester tanácsadója megpróbálta széttrollkodni a Jobbik sajtótájékoztatóját

A megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott a Jobbik utcafóruma és sajtótájékoztatója péntek délután, ugyanis Szekeres Marno Alán, Szita Károly kommunikációs tanácsadója is megjelent az eseményen, aki megismételte múlt havi akcióját. 

Orbán csak akkor fogadja el az EU-s költségvetést, ha a választásokig nem vizsgálják az ország költéseit

A németek belemehetnek a politikai alkuba, így továbbra sem kötik jogállamisági feltételekhez a kifizetéseket. -írja az ugytudjuk.hu

Fekete-Győr: “Ha nincs online előválasztás, akkor benne van a pakliban, hogy nem veszünk részt rajta”

A Parizán tette közzé azt a videó részletet, melyben a Momentum elnöke többek között arról beszélt, hogy ha nem lesz lehetőség az idén megrendezésre kerülő előválasztáson az online voksolára, akkor pártjuk nem biztos, hogy részt fog venni azon - írja a JövőTV.

„Addig nem lesz jobb, amíg ez el nem készül, kérdés, belőlünk mi marad addigra?”

Két hónappal ezelőtt, júliusban számoltunk be a belvárosi üzletiről, melyek a csőd szélére kerültek az intermodális csomópont építése miatt. Vásárlóbázisuk eltűnt, a forgalom visszaesett, a városvezetés pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a boltok könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. A nyár végéhez közeledve újra felkerestük a boltok tulajdonosait miként javított vagy rontott a helyzetükön a nyári időszak.

Kálmán Olgát támogatja a Jobbik az előválasztáson

Kálmán Olga a DK jelöltjeként indul a II. kerületben, Budapest 4. számú választókörzetében.

Karácsonyi szeretetcsomag és melegétel-osztás

Pintér Judit, önkéntes segítő, karácsonyi szeretetcsomagokat ad át és meleg étellel várja a rászorulókat szombaton, a Rippl-Rónai parkban 13 órakor. 

Kaposvári Kossuth Kör - Nyomtass Te Is!: „Fogadj Örökbe Egy Települést”

A kaposvári Kossuth Kör is csatlakozott az új szamizdat, a Nyomtass Te Is! kiadvány „Fogadj Örökbe Egy Települést” programjához.

Büntetőfékezett és verekedett a sofőr, mert az autójában kidőlt az üdítő

Miután megütötte a vétlen autóst, olyan erővel csapta rá az ajtót, hogy működésbe lépett a légzsák.

Véradás közben megbüntették a kaposvári hölgyet, petíciót indított

Hétfőn tette közzé Beatrix a Facebookon, hogy véradás közben megbüntették. Hely hiányában nem tudott a korházban parkolni - ahol egyébként ingyenesen parkolhatnak a véradók - így kénytelen volt a Biczó Ferenc utcában parkolni, ahol viszont megbüntették.

Minek van hírértéke?

Ez itt egy véleménycikk.

„Az akadálymentes közlekedés nem biztosított” – Nem biztonságos a rámpa a felüljárón

Elkezdték a donneri felüljáró Petőfi tér felőli részének bontását, ezért a felüljáró feléig, a lépcsőkig le lett zárva a híd. Ez a gyalog közlekedőket nem nagyon korlátozza, viszont a biciklis, babakocsis és mozgáskorlátozott közlekedést annál inkább.

VIDEÓ - Tüntettek a koronavírus túlreagálása ellen

Több százan gyűltek össze péntek este a budapesti Szabadság téren, hogy együtt fejezzék ki nemtetszésüket a koronavírus által okozott korlátozások ellen. Kaposváron harmincan voltak a Kossuth téren.

Marihuánát szívtak, közérdekű munkára ítélnék őket

Nem árulták, hanem saját használatra termesztették és vették a füvet, a hatályos jogszabályok alapján azonban ezért is felelniük kell.

Hivatalos: az MMM az ellenzéki összefogást támogatja

Tegnap, Kerepesi Tibor egy Facebook bejegyzésben tudatta, hogy a Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) a Kaposváriakért Egyesületet és az ellenzéki összefogást támogatja az októberi önkormányzati választáson. Korábban Márki-Zay kijelentette, hogy minden településen a legesélyesebb jelöltet támogatják, akik mögött a legszélesebb egység alakul ki. Ezzel valóban a legszélesebb egység alakult ki az ellenzéki oldalon. Ez az ellenzéki egység, 2018-ban 56,82 százalékot szerzett a Fidesz 43,18 százalékával szemben az országgyűlési választáson Kaposváron (csak a városban – a szerk.). 

Tetőcsere miatt zárva tart a gyermekkönyvtár

A Takáts Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtára már lassan két hónapja be van zárva. A könyvtár weblapján olvashattuk, hogy felújítások miatt nem mehetnek be a látogatók a második emeletre.

Leginkább a gyalogosokat öntözi az új öntözőrendszer A Rippl-Rónai parkban

„Akinek nincs lehetősége otthon zuhanyozni, az nyugodtan sétálhat a Teleki utcában a park felöli oldalon” – írta ki Árok Kornél, a Csapos (Köz)Beszól nevű Facebook csoportjában Csütörtök délután a Rippl-Rónai park új öntözőrendszeréről.

Gréczy Zsoltról pornográf képek kerültek elő

Számos szerkesztőségbe küldték el Gréczy Zsolt saját magáról készített pornográf képeit. A DK politikusát szexuális zaklatással is megvádolták.

Bandi, a győri késelő diák, egy hármas miatt szúrt

Osztálytársainak elmondta, hogy ha rossz jegyet kap a matek dolgozatra, akkor leszúrja a tanárt. Nem viccelt – számol be az Index.

Az Amazonas lángolása világválság!

Már hetek óta lángol a brazil esőerdő, és nem látni, mikor lesz vége a tűzvésznek. A világ vezetői egyre nagyobb figyelmet szentelnek az Amazonas erdőtüzeinek, Emmanuel Macron, francia Köztársaság elnöke világválságnak nyilvánította helyzetet, amivel magára haragította Brazília szélsőjobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki többször is buzdította népét az erdő irtására és égetésére.